2024. május 11. Szombat, Ferenc.
 
Az ingyen csirkétõl a földadóigForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-03-20 19:45:22
Címkék: Bihari hírek
A hajdúhadházi gazdálkodók a helyi hatalmat vádolják érzéketlenséggel, tiltakoznak.

Molnár Antal helyi gazda nem akart hinni a szemének, amikor a postaládába bedobott szórólap szövegét elolvasta. Ebben az önkormányzat tudatja vele, hogy új települési adót vezetett be, és az aranykoronánként 400 forint kvázi földadó elsõ félévi összegét március 15-ig kell megfizetnie. Az idõs férfi ekkor határozta el, hogy tiltakozó akció szervezésébe fog.
Petíció a miniszternek

– Pénteken 8 és 16 óra között félpályás forgalomlassító demonstrációt tartunk a 4-es számú fõút hajdúvidi és hajdúböszörményi elágazása közötti szakaszon. A jelentkezés folyamatos, én legalább ötven jármûre számítok, de akár a száz résztvevõt se tartom kizártnak. A gazdatársak jöhetnek erõgéppel, gépkocsival, motorral, kerékpárral vagy akár mankóval is; így hirdettem meg a tüntetést – vonta meg az elõkészületek éppen aktuális mérlegét Molnár Antal. Aztán még említést tett arról a petícióról is, amit az érintettek fogalmaztak, és aminek a címzettje a város önkormányzata. Támogatja a tiltakozó akciót Varga László, a Hajdúhadházi Erdõbirtokossági Társulat elnöke is, aki ugyancsak felháborodásának adott hangot.
Mindent elloptak

„Milyen dolog az, hogy egyesek ingyen kapnak csirkét, malacot, meg hozzá takarmányt (így könnyû gazdálkodni), aki viszont már képes az önálló gazdálkodásra, azt mindenféle adókkal nyomorítják meg?! Az aranykoronánként 400 forintos földadót annak tudatában vetette ki a testület, hogy õk is tisztában vannak az itteni talajok szerény jövedelemtermelõ képességével” – sorolta sérelmeiket a hadházi férfi, akinek más problémája is van ezzel a történettel. Utalt arra a többszáz hektár parlagon hagyott területre, amit azért nem mûvel senki, mert megélhetési bûnözõk a terményt úgyis elviszik; csakhogy a települési adónak álcázott földadót ezen területek után is ugyanúgy kivetik.
Megvan a helye

Csáfordi Dénes polgármester cáfolta, hogy a helyi lakosok a postaládákba bedobott szórólapról szerezhettek csak tudomást az új adónemrõl, az errõl szóló testületi döntést ugyanis a városi lapban és a honlapon is közzétették. „Nálam a földadó miatt senki nem panaszkodott, miként a pénteki demonstrációról is csak a szóbeszédbõl értesültem. Egy új adónak senki nem örül, de a testület belátta, hogy a feladataink ellátásához plusz forrásokat kell bevonni” – mondta a városvezetõ, hozzátéve, hogy õ maga és több képviselõtársa is gazdálkodik, ily módon õk is alanyai az új települési adónak. – Mintegy 25 millió forint bevételre számítunk, és ebbõl 10 millió forintot elkülönítettünk az õstermelõk kistermelõvé válására. Ezen kívül éves szinten 5-10 millió forintot költ a város a mezõgazdasági utak karbantartására, amit idén is folytatni szeretnénk – osztott-szorzott a polgármester.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!