Sajnos hazánk éppen amiatt képtelen egyrõl a kettõre jutni, mert ki van gyomlálva belõlünk az együttmûködésre való hajlam. Mindenkinek a másé kellene, csak a saját boldogságunknak örülünk, egyedül az számít, nekünk és sleppünknek mink van, vagy hogy szerezzünk még többet. A legelõkérdésnél is ez a gond: öltönyös, a Hortobágyot maximum a „kipucolt-kifényezett” oldaláról ismerõ emberek a szakmai megfontolásokat figyelmen kívül hagyva döntötték el, kinek mennyi legelõ juthat. Sokkal inkább egyéni érdekeket néztek (haverok kaphatnak, az ellenfeleink vagy a már nemkívánatos személyek semmiképp), mintsem a magyar gazdaság javát. Érthetõ, hogy ez sokakat zavar, hisz munkahelyek szûnhetnek meg, életutak törhetnek ketté s az állatok idejekorán vonulhatnak vérpadra. Pedig a fiatalgazda-program hasznos lehetne, másképp nehéz motiválni az új generációt a mezõgazdálkodásra. De nincs egység, s így a végén magunkra hagyatva állunk majd a magyar ugaron, s bordáink között átsüvít a szél.