2024. május 6. Hétfő, Ivett, Frida.
 
Több mint ötven település csatlakozott az Élelmiszerlavina programhozForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-04-26 08:07:21
Több mint ötven település csatlakozott az Élelmiszerlavina programhoz, amelyet az idén hatodik alkalommal indítottak el – jelentették be a hátrányos helyzetû településeken élõknek munkát, a megtermelt élelmiszerekbõl a rászorulókat adománnyal segítõ országos akciót hivatalosan elindító sajtótájékoztatón szerdán a Somogy megyei Felsõmocsoládon az akció szervezõi és segítõi.

Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke elmondta: tavaly 37, idén már minden eddiginél több, 53 önkormányzat, illetve civil szervezet pályázott 16 megyébõl a programra azzal, hogy 110 hektárnyi megmûvelhetõ földterületet biztosított, vállalva, hogy a parlagon lévõ területen a Syngenta által felajánlott több millió forint értékû zöldség vetõmagot a programban résztvevõ közmunkások szakember irányításával elvetik, a területet és a növényeket a betakarításig gondozzák, a termésbõl pedig a munkába bevont résztvevõk és rászoruló családok élelmiszercsomagokat kapnak.

A program keretében tavaly több mint 13 ezer embernek segített az Élelmiszerlavina, csaknem 170 tonna egészséges élelmiszernövényt termesztettek több mint ezer ember bevonásával – közölte Czigány Tibor, a vetõmagvakat és növényvédõ szereket forgalmazó Syngenta ügyvezetõ igazgatója. Hozzátette: a program elindulása óta több mint 100 ezer hátrányos helyzetben lévõ ember kapott élelmiszercsomagot.

Mocsai Tamás (független), a hátrányos helyzetû Felsõmocsolád polgármestere – volt válogatott kézilabdázó – ismertetése szerint a 435 lakosú településen élõk mintegy fele munkanélküli.

Egy részük életkorúk vagy egészségi állapotuk miatt nem képes dolgozni, ezért minden segítõ kéznyújtásra szükség van, hogy életképes legyen a település – hangsúlyozta a programhoz idén elõször csatlakozó falu polgármestere.

A somogyi faluban az Élelmiszerlavina program keretében három területen kezdték el a tavaszi munkákat. Mintegy harmincan dolgoznak a földeken, és a termésbõl a tervek szerint hozzávetõleg száz rászoruló kaphat majd hagymát, zöldborsót, krumplit, zöldbabot, paradicsomot és sárgarépát.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!