2024. május 6. Hétfő, Ivett, Frida.
 
Teljesen megújul az egri várForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2015-05-10 10:04:31
A 16. századi állapotok visszaidézését célzó program kezdõdhet az egri várban; a hatmilliárd forintos fejlesztés része a kormány és az egri önkormányzat által a Modern városok program keretében közelmúltban megkötött, öt pontot tartalmazó megállapodásnak.

Habis László egri polgármester az MTI-nek felidézte: a megállapodás legrészletesebb pontja az egri vár fejlesztésérõl szól. Beletartozik ebbe az alsó várudvar funkcióbõvítõ felújítása, a Püspöki-palota mûemléki felújítása, a vár középkori fõterének és a Provizori-palotának a rekonstrukciója, a középkori várszékesegyház részleges rekonstrukciója, a Dobó István Vármúzeum turisztikai célú fejlesztése, valamint a mûemlékek folyamatos felülvizsgálatát célzó Mûemlékõr projekt folytatása.

Az az elképzelésünk, hogy hitelesen mutassuk be a fénykorát a 16-17. században élõ várat - emelte ki Habis László. Szavai szerint szakítani kell azzal a korábbi mûemlékvédelmi felfogással, amely szerint még ha ismertek is egy elpusztult mûemlék mûszaki paraméterei, homlokzati képe, akkor sem lehet visszaépíteni. Hangsúlyozta, a vármúzeum szakemberei által elkészített koncepción alapuló programra alig több mint két és fél évet adott a kormány, 2017 végéig kell befejezni.

Berecz Mátyás, a Dobó István Vármúzeum igazgatója az MTI-nek elmondta: jelenlegi állapotában az egri vár vegyes korszakokat bemutató, vegyes mûemléki helyreállításokból álló épületegyüttes, ahol nem lehet határozottan érzékelni a Dobó-korabeli viszonyokat. A szándékunk az, hogy alapvetõen ezt a 16. századi korszakot mutassuk be. A vár külképe ugyanakkor a 18. század elejét, a Rákóczi-szabadságharc idejét fogja idézni - tette hozzá az igazgató.

Szavai szerint ennek két oka van: egyrészt ebbõl a korszakból pontos mérnöki felmérések, részletes alaprajzok, metszetrajzok maradtak fenn az épületekrõl. Másrészt a Rákóczi-szabadságharc idõszaka lényegében a konzervált 16. századi állapotnak felel meg. A vár átépítése ugyanis a 16. század végéig tartott, a törökök - leszámítva a most felújítása alatt álló Török-kertet - komolyabb beavatkozást nem végeztek itt. A külsõ vár ugyan a Rákóczi-szabadságharc elõtt elpusztult, a belsõ vár azonban a 18. század végéig lényegében változatlan formában megmaradt. Berecz Mátyás elmondása szerint a program során vissza szeretnék építeni a vár déli oldalának képét alapvetõen meghatározó Varkoch-kapu bástyát. Tervezik a Püspöki-palota nyugati szárnyánál lévõ Tömlöc-bástya megerõsítését és tetõvel való lefedését is.


A Püspöki-palota elõtti tér helyreállítása szintén része a programnak. Ez magába foglalja a 15. század utolsó harmadában, Mátyás király uralkodása idején emelt, így az ország egyik legrégebbi, máig használható épületének számító Püspöki-palota elpusztult keleti szárnyának rekonstrukcióját is. Ennek eredményeként az épület reprezentatív rendezvények, egyebek mellett konferenciák, esküvõk megtartására is alkalmas lesz. Visszaépítik a mindenkori várkapitányoknak, így Dobó Istvánnak is lakhelyéül szolgáló Provizori-palotát, illetve látogathatóvá teszik az alatta lévõ, részben természetes, részben épített pincét. A hajdani Provizori-palota a tér keleti oldalán állt, ma csak alapjaiban látható, részben egy 19. században épített raktárépület fedi.

A tér rekonstrukciójának szintén része lesz a korabeli Magyarország egyik legnagyobb, a 11. és 15. század vége között épült templomának számító várszékesegyház nyugati homlokzatának, tornyainak és kapuzatának helyreállítása, illetve a megmaradt falak befedése is. Az ostromok során megsérült épület elbontását a 18. század végén kezdték el, köveit - miként a külsõ vár, a Provizori-palota és más várbeli épületek köveit - Eger barokk belvárosának építkezéseinél használták fel.

Berecz Mátyás úgy fogalmazott, hogy lejárt a térdig érõ várak ideje. Egyfelõl a közönség nem tudja értelmezni ezeket a rommaradványokat, attrakciós vonzerejük - ekképp bevételtermelõ képességük - igen gyenge. Másfelõl az idõjárás viszontagságainak jobban kitett falmaradványok megóvása is aránytalanul drágább, és sok problémát vet fel - mondta. Szavai szerint a vár rekonstrukciója több kiállítás felépítését is magába foglalja. Készül például majd a székesegyházban egy, a vár legfontosabb régészeti anyagát, egyházi építéstörténet bemutató kõtár, a Provizori-palotában a korabeli életmódot megjelenítõ kiállítás nyílik, lesz egy 3D-s panoráma mozi, amely az 1552-es ostromot hozza testközelbe.

A célunk ezzel a hatmilliárd forintos fejlesztéssel, hogy az egri vár, mint attrakció, minél inkább meg tudjon állni a saját lábán. Lassan szakítani kell azzal a gondolkodással, amely szerint a mûemlékek nem fenntarthatóak. Bevételt termelõ attrakciókra van szükség, nem lehet csak az állami és önkormányzati segítségre várni - jelentette ki az igazgató. Azt is mondta: ezzel a fejlesztéssel európai szintû attrakcióvá szeretnék tenni a vármúzeumot. Pusztán a magyar piacból nem lehet megélni, ugyanakkor az egri vár és a hozzá kapcsolódó történelem európai fontosságú. Nem hangsúlyozzuk eléggé, hogy Magyarország és vele együtt az egri vár jó másfél évszázadon át védelmezte Európát a török veszedelemmel szemben. Ezzel a fejlesztéssel is azt szeretnénk elérni, hogy Európa megismerje és elismerje történelmünknek ezt a részét - emelte ki.

Tavaly 315 ezer látogatót fogadott vár. Ezt a számot a jelenlegi, év végéig tartó 2,2 milliárd forintos fejlesztéssel 420 ezerre szeretnék növelni, míg a 2017 végén záruló 6 milliárd forintos beruházás nyomán az évi félmilliós látogatószám elérése a cél. Berecz Mátyás kitért arra is, hogy a szoros határidõre tekintettel a beruházás szakmai elõkészítését, a tervezést még az idén, az építkezést pedig legkésõbb a jövõ év második felében el kell kezdeni.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!