A napokban töltötte be 90. életévét a sokak által tisztelt, szakterületén tekintélynek számító Kincses Gyula, aki a Gyengénlátók Általános Iskolája és Nevelõotthon igazgatójaként dolgozott hosszú ideig, de a munkája mellett számos egyéb pozíciót is betöltött a város életében. Mondták róla, hogy kivételes, karizmatikus egyéniség, akire oda kell figyelni, aki olyan egyéni módon tud tekintélyt parancsolni, hogy az már-már kedvességnek tûnik. Neve már a ’80-as években is fogalom volt – és nem csupán a pedagógus társadalom körében.
Tanított, kutatott, vezetett

A látássérültek pedagógiája területén mindig is a fogyatékos gyermekekért élt, dolgozott, küzdött és alkotott – tette mindezt igen szerényen, szolgálatkészen, halk szóval, de pedagógiai eszméiben rendíthetetlenül. Szívügyének tartotta a látássérült gyermekek nevelését, fejlesztését, tanítását. Értékrendjében folyamatosan jelen volt az érdek nélküli tenni akarás másokért. Olyan alkotó közösséget varázsolt maga köré, akikkel együtt küzdhetett azért, hogy diákjaik megfelelõ szellemi és lelki munícióval felszerelkezve el tudják majd foglalni méltó helyüket a társadalomban.
Fotó: Derencsényi István ©

– Gyógypedagógusi tevékenységemet 1950-ben a debreceni Siketnémák Intézetében kezdtem, ahol 22 évig teljesítettem szolgálatot, majd 1972. õszén elvállaltam a Gyengénlátók Általános Iskolája és Nevelõotthona alapításának szervezését, és további vezetését – idézi vissza a kezdeteket. Számos publikációja jelent meg országos és külföldi szakmai folyóiratokban, kiadványokban. Elõadásokat tartott konferenciákon, szemészeti szakmai tanácskozásokon, és nemzetközi rendezvényeken.

– A színpreferencia, színtévesztés területén is végeztem vizsgálatokat, s kerestem a választ a gyermekek korától, nemétõl, látásteljesítményétõl függõ színkedvelésre. Kutattam a színek jelentõségét, a színdinamikai törvények hatását, s azt a színharmóniát, amely a gyermekek életét kellemesebbé, könnyedebbé tehetné.
Fotó: Derencsényi István ©

És így is lett: Kincses Gyula igazgatósága alatt a gyermekek élete valóban kellemesebb, könnyedebb volt, bizonyítja ezt jó néhány tanítvány visszaemlékezése, akik mind-mind nagy szeretettel gondolnak vissza egykori igazgatójukra, akit sokan szinte apjukként szerettek. A legkedvesebben egy kislány írt róla egyszer, õ így jellemezte Kincses Gyulát: „Öreg már, de a benne lévõ szeretet nem öregedett el”. Majd az egyik hobbijáról, a numizmatikáról is beszél. Ezzel, mint mondja, nemzeti értéket mentett. Jó pár évtizeddel ezelõtt ugyanis megajándékozták egy nagyon régi, III. Béla uralkodása idején vert, elõlapján õsmagyar rovásírással díszített rézpénzzel. Az uralkodó második típusú rézpénze a mai napig fel nem oldható arab-izmaelita látszatírással – minden bizonnyal – a Szentföldre Magyarországon átvonuló francia keresztes hadak megsegítésére készült. – Árpád- és vegyes-házi uralkodóink többsége érmeinek egy-egy darabja a gyûjteményemben helyet kapott, valamennyi a kor történelmi eseményeibe beágyazva apáról fiúra szállva, évszázadok múlva már nem is családi hagyatékot, hanem nemzeti értéket képvisel – mondja Kincses Gyula, aki a témával kapcsolatban két könyvet is írt. Szülõfaluja, Pocsaj dombvidékén végzett régészeti ásatásai során pedig bronzkori kultikus csont-leletre bukkant, amely a Déri Múzeumba került. Néprajzi témájú írásai szülõfaluja Híradójában, a Debreceni Simonyi Napok irodalmi pályázatán, a Honvédelmi Minisztérium Levéltára kiadásában, valamint néprajzi pályázatokon jelentek meg. A természet szeretete és a természet megfigyelése is közel állt Kincses Gyulához. – Horgászként 1974-tõl a MOHOSZ Hajdú-Bihar megyei Intézõ Bizottságában oktatási és ifjúsági felelõsként szerveztem a horgászfilmek debreceni és vidéki bemutatását, nyaranta pedig Hajdúszoboszlón és Hajdúnánáson az ifik táboroztatását. Az ornitológia területén végzett megfigyelései is maradandó adatokat szolgáltattak a szakirodalom számára.