2024. május 8. Szerda, Mihály.
 
19 évesen lõtt ronaldós szabadrúgásgóltForrás: Index
Utolsó módosítás: 2009-12-10 15:17:59
Az interes Mario Balotelli és Messi varázsolt, a Standard-kapus a 95.-ben talált be a BL-ben.

A Barcelona Kijevben, az Inter a Rubin Kazanyt verve biztosította be helyét a legjobb 16 között a Bajnokok Ligájában, mindkét csapatban megvillantak a zsenik: Lionel Messi okos, a tinédzser Mario Balotelli brutálisan nagy szabadrúgásgólt lõtt. A Stuttgart 11 perc alatt elintézte az Urzicenit, a H csoportban dráma volt a 95. percben.

Ha nem is olyan simán, mint azt sokan várták, de végül a Barcelona, Inter kettõs érvényesítette a papírformát, és továbbjutott a legjobb 16 közé a Bajnokok Ligájában.

Mindkét csapat tartotta magát a szokásokhoz: a Barca az elmúlt hat évben továbbment, ebbõl négyszer csoportelsõként, a zsinórban négy olasz bajnoki címet szerzett Inter pedig megint nem tudta megnyerni a csoportját, ami azért üthet vissza, mert hagyományosan nehéz ellenfelet sorsolnak hozzá.

 

Jose Mourinho még mindig haragban áll mindenkivel Olaszországban. „Azt hittem, itt csak az eredmények számítanak, de úgy látszik, ez sem igaz mindenkire. Úgy csinálnak, mintha a Milan találta volna fel a 4-3-3-rendszert, pedig mi is játszottunk már így ebben az évben, és ez most, a Rubin ellen is jól mûködött. Nálam Thiago Motta a meccs embere, de mindenki hozta magát. Vegyék már észre, hogy bajnokok vagyunk, vezetjük a Serie A-t, és a címvédõ mögött lettünk másodikak a csoportban” – dühögött a portugál szakember a 2-0-ra megnyert mérkõzés után.

 

 

Az Internél meglepetésre kezdõ volt Mario Balotelli, aki az elsõ gólt egy gyönyörû sarkazással készítette elõ Samuel Eto’ónak, a másodikat meg maga szerezte 30 méteres szabadrúgásból. A kapust lehet okolni, de a labda ugyanúgy cikázott a levegõben, mint Cristiano Ronaldo szabadrúgásainál. „Balotelli hozta a saját játékát annak minden pozitív és negatív részével együtt" – mondta a fiatal csatárról edzõje, aki állítólag nem bánná, ha valaki megszabadítaná a nehéz természetû Balotellitõl.

 

 

A Barcelonának nem okozott komoly gondot a csoportelsõséget biztosító eredmény megszerzése Kijevben. Bár a címvédõ korán hátrányba került, Xavi még az elsõ félidõben egyenlített, és ahogy az edzõ Pep Guardiola fogalmazott, az ukránok a félpályát is alig lépték át, olyan határozottan uralta a meccset a Barca.

 

 

„Gratulálok a játékosaimnak, óriási erõfeszítésünkbe került az elsõ hely, hiszen nagyon kemény csoportba kerültünk. Csak nézzék meg, hogy az utolsó helyezett Kijevnek is öt pontja van.” Guardiola hozzátette, örül, hogy a csoportelesõségnek köszönhetõen a visszavágót játsszák majd otthon a nyolcaddöntõben, de megjegyezte, legutóbb a negyed-, és az elõdöntõ elsõ meccsét játszották hazai pályán, mégis megnyerték a sorozatot.

 

 

A kijevi mérkõzésen egy felesleges, és meglehetõsen sportszerûtlen becsúszás miatt nem sokkal a gólja után megsérült Lionel Messi. A friss aranylabdásnak nincs komoly baja, a Barcelona honlapja szerint elképzelhetõ ugyan, hogy a katalán derbin nem játszhat az Espanyol ellen a hétvégén, de egy hétnél nem tart tovább a felépülése.

A Bundesligában csak vergõdõ VFB Stuttgart új edzõvel, a svájci Christian Gross vezetésével 11 perc alatt eldöntötte a játéknap rangadóját a román Urziceni ellen. A német bajnokságban a 16., kiesõhelyek környékén álló svábok Marica, Träsch és Pogrebnyak góljaival 3-0-ra vezettek bõ tíz perc után, a románok csak szépíteni tudtak a második játékrész elején, de így is szép sikert értek el, hiszen a Rangerst megelõzve az Európa Ligában folytathatják.

„Az elején volt néhány helyzete az Urziceninek, de szerencsénk volt, és megérdemelten nyertük meg a mérkõzést – mondta Jens Lehmann, a Stuttgart kapusa, majd hozzátette, természetesen egykori csapatával, az Arsenallal szeretne találkozni a nyolcaddöntõben, de azt sem bánja, ha a sorozat késõbbi szakaszában játszik a londoniakkal.

Már a mérkõzés elõtt biztos volt, hogy a G csoportot a Sevilla nyeri, a Rangers pedig az utolsó helyen végez, így egyik csapat sem szakította szét magát. Különösen azután, hogy Fredrik Kanouté már a 8. percben vezetéshez juttatta a hazaiakat, akiknek volt még bõven helyzetük, de nem bírtak a skótokat szokás szerint meccsben tartó kapussal, Allan McGregorral.

A játéknap sztorija Liége-ben volt, ahol a Standard hiába volt a mérkõzés elõtt még harcban a továbbjutásért is, az AZ Alkmaar egészen a lefújásig vezetett, és gyõzelmével nemcsak a továbbjutástól, de az Európa Ligától is elütötte volna a belga bajnokot. A 95. percben az egyébként több nagy védést bemutató hazai kapus, Sinan Bolat egy szabadrúgásnál elõre ment, és fejelte a léc alá az egyenlítését, amivel Bölöni László csapata a 3. helyen végzett.

 

 

A csoport másik mérkõzésén az Arsenal a BL történetének legfiatalabb csapatával kapott ki Pireuszban, de így is megnyerte a csoportot. Az athéniak szokás szerint nem támadták le ellenfelüket, de Leonardo lövésével megszerezték a vezetést a szünet után, Antonisz Nikopolidisz pedig megõrizte az Olimpiakosz kapuját. Gyõzelmével a görög bajnok bebiztosította továbbjutását, egyúttal minden csoportgyõztes egyik álma lett.

 

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntõjébe jutottak


Csoportelsõk: Bordeaux, Manchester United, Real Madrid, Chelsea, Fiorentina, Barcelona, Sevilla, Arsenal
Másodikak: Bayern München, CSZKA Moszkva, Milan, Porto, Lyon, Inter, Stuttgart, Olimpiakosz
A nyolcaddöntõben azonos országbeliek, és egy csoportból érkezõk nem kerülhetnek össze.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!