2024. május 7. Kedd, Gizella.
 
Megszüntetnék a gyerekkórházakban a kiságy melletti sámlis görnyedéstForrás: index
Utolsó módosítás: 2016-03-18 10:52:38
Címkék: Bihari hírek
3600 olyan kórházi ágy van Magyarországon, amit gyerekek kórházi tartózkodására tartanak fenn. Habár az egészségügyi törvény szerint a szülõnek joga, hogy együtt legyen a gyerekével, de a legtöbb helyen ágyat nem tudnak biztosítani, így a szülõk sámlin vagy széken töltik az éjszakát. Egy háromfõs civil csoport most nekiállt matracokat vinni a kórházakba. Két hete álltak neki a gyûjtésnek a Facebookon, négy gyerekkórházba 54 matracnyi összeget kalapoztak össze eddig. A Bethesdába csütörtökön be is vittek húsz fekhelyet.

A rácsos ágyban oxigénre kötve szuszog a kislányom, én a rácsos ágy alá hajtogatott polifoamon kucorgok magzatpózban a hideg padlón, ez egy friss, februári élményem. A mellettünk fekvõ kislány apukája nem hozott matracot, ezért az ágyhoz járó rozoga fa sámlin görnyed tizenórákat, és alvás közben hangosan horkol. A kórtermet szemre eredetileg egyágyasra tervezhették, de most négy rácsos ágy van benne, a négy szülõ az ágyak alatt, között és mellett éjszakázik beteg gyereke mellett. Az egyik anyuka még szoptat, a másik apuka olyankor szemérmesen másfelé néz. A harmadik anyuka babkonzervet ebédelt, éjjel élénk szellentésszólóba kezd.

Fizetõs szolgáltatás ennek a gyerekkórháznak a belgyógyászati osztályán nincs. Ahogy nincs külön szoba sem, és a gyerekeikkel maradó szülõknek fekhelyet és ételt sem tudnak biztosítani. „Nem hotel ez” – mondják az egyik méltatlankodó anyukának.

 

Pedig minden érintett azt szereti, ha a kórházi tartózkodás alatt valamelyik szülõ a gyerekével van. Ez a gyerek vágya, a szülõé, és a kórházi személyzeté is, sõt, az egészségügyi törvény alapján a gyereknek nem csak vágya, hanem joga is a szülõvel együtt töltenie a nehéz kórházi napokat.
„A szülõnek, törvényes képviselõnek joga van a gyermek mellett tartózkodni a kórházi kezelés ideje alatt”,

fogalmaz a törvény 11. paragrafusa. Azonban ezeket a jogokat gyakran csak nagyon kényelmetlenül gyakorolhatja a szülõ.

Ráadásul a jogokat csak „a beteg a fekvõbeteg-gyógyintézetben meglévõ feltételektõl függõen, betegtársai jogainak tiszteletben tartásával és a betegellátás zavartalanságát biztosítva gyakorolhatja. A törvény a szülõ tartózkodásának körülményeire nézve nem határoz meg az intézmények számára minimum szabályokat. Az elsõdleges feladat a gyermekek ellátásának biztosítása. Ennek figyelembe vételével az egészségügyi intézmények döntenek, hogy hány ágyat tudnak rendelkezésre bocsátani a szülõ ott tartózkodására. Ennek részletes szabályait a fekvõbeteg-gyógyintézet házirendje határozza meg” – mondták az Index kérdésére az Emberi Erõforrások Minisztériumának Egészségügyért Felelõs Államtitkárságán.

Tehát ha egy kórházban engedik, hogy a szülõ polifoamot hozzon, az még egy jó helyzet, mert bár ez a ritkább, de olyan intézmény is akad, ahol vagy nem is engedik, vagy legalábbis nem nézik jó szemmel az otthonról hozott fekhelyeket.

Legtöbbször azzal érvelnek a kórházak, hogy a földre lerakott matracok lassíthatják a beteg gyerek megközelítését és ellátását. Most viszont civil kezdeményezésre – úgy tûnik – megnyílnak a matracok elõtt a kórházak kapui, legalábbis az Adományozz fekhelyet Facebook-oldal gyûjtése nyomán 20 ikeás matrac március 17-én a Bethesda kórházba került.

Kovácsné Erendits Andrea (aki egyébként Kovács Csaba válogatott jégkorongozó felesége) két héttel ezelõtt indította az Adományozz fekhelyet Facebook-oldalt, azóta közel 350 ezer forintot gyûjtöttek össze magánszemélyektõl. Az akció másik szervezõje, Puskás Kata Szidónia az Indexnek azt mondta, hogy hárman viszik a programot, és folyamatosan veszik fel a gyerekkórházakkal a kapcsolatot, eddig mindenhol örömmel vették a felajánlást.

„Ma reggelig összesen 343.417 .-forintnyi adomány gyûlt össze! El sem tudom mondani, hogy mennyire szuperek vagytok!!! Ahova elosztjuk ezt az összeget fekhelyek formájában pedig a következõek: - MADARÁSZ: 10db matrac és 4 vödör festék, - BETHESDA: 20 db matrac, - FLÓR FERENC Kistarcsa: 4 db matrac, 3 vödör festék, - FEHÉRVÁR: Egy matrac próbára és ha bevállt, akkor további 20 db” – írják az oldalukon.

 

Az összegyûjtött pénzbõl az Ikeában kapható legegyszerûbb, akciós áron hétezer forintos matracokat veszik meg, csütörtökön intézték az elsõ szállítást, ezekbõl vittek a Bethesdába 20 darabot.

A matracokra nagy szükség van, ugyanis bár 3600 kórházi ágy van gyerekek ellátására az ország állami kórházaiban, csak 800 olyan ágy létezik, ami a gyerekével bent fekvõ szülõknek tartanak fent.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!