2024. május 7. Kedd, Gizella.
 
Kockázatos lehet a Rogán-féle lakáskasszaForrás: index
Utolsó módosítás: 2016-03-20 09:24:54
Címkék: Bihari hírek
Szerdán nyújtotta be Rogán Antal a Nemzeti Otthonteremtési Közösségekrõl szóló törvényjavaslatát a parlamentben, amit csütörtökön már meg is szavazhatják a képviselõk. A javaslat viszont a Portfolio.hu szerint legalább négy szempontból kockázatos, így messze nem biztos, hogy annyi embernek megéri majd belépni ezekbe, mint azt a kormány reméli.

Ahogy azt már szerdán írtuk, a javaslat szerint azok, akik új lakásokat akarnak venni, ilyen otthonteremtéri közösségekbe (nok-ba) tömörülhetnek, amikbe a tagok 10-15 évig összedobják a pénzüket, hogy aztán a közös pénzbõl egy-egy tag lakást tudjon vásárolni.

A nok-ok pénzét zrt formában direkt erre létrejött cégek kezelik, azt pedig, hogy ki mikor kaphat lakást a pénzbõl, azt licitálással vagy (ha a licitálásnak nincs egyértelmû eredménye) sorsolással döntik el a tagok. Az állam pedig, ahogy  lakástakarék-pénztáraknál is, a befizetések 30 százalékának megfelelõ támogatást ad majd a tagoknak, bár nem mindenkinek (errõl mindjárt).

A Portfolio.hu véleménye szerint ezzel a tervvel kapcsolatban 4 komoly kockázat merül fel:
1.
Mivel a licitálás során az kap elõször pénzt a lakásához, aki nagyobb önrészt tud befizetni, mint a nok többi tagja, ezért gyakorlatilag az történik, hogy  szegényebb tagok pénzén jutnak lakáshoz a gazdagabbak. Ez azt is jelenti, hogy annak érdemes belépnie, aki azt gondolja, hogy nagyobb önrészt tud befizetni, mint a többiek, vagy aki elfogadja, hogy nem tudja, mikor jut majd sorsoláson neki lakás a következõ 10-15 évben.
2.
A 30 százalékos állami támogatás csak akkor jár, ha a nok-ot ún. megbízható szervezõ szervezi, vagyis egy olyan cég, ami már legalább 1000 lakóingatlant felépített vagy értékesített két év alatt. Ehhez legalább két évnek el kell telnie, tehát addig csak reménykedhetünk, hogy a szervezõnk iparkodik, mert állami támogatást a befizetésünk után nem kapunk. Vagy egy olyan szervezõ közösségéhez csatlakozunk, amelyik már a szervezõvé válás elõtt teljesítette ezt a kritériumot, ahogy viszont arra Harangozó Tamás MSZP-s képviselõ felhívta a figyelmet, ma ilyen cégbõl csak kettõ van, és mindkettõ egy tulajdonoshoz, Nyéki Zoltánhoz köthetõ, aki már 2001 óta készülhet erre a lehetõségre.
3.
Aki idõközben meggondolja magát, és kilépne a közösségbõl, csak akkor jut hozzá a pénzéhez, amikor a közösség teljes, 10-15 éves élettartama lejár. Ahhoz a pénzhez is csak ekkor lehet majd hozzájutni, ami megmaradt a lakásvásárlások után.
4.
A nok-ba betett és abban kezelt pénzre nem vállal garanciát az Országos Betétbiztosítási Alap, így ez a befektetési forma csak azoknak lehet vonzó akik hajlandóak vállalni ezt a kockázatot.

Mindezek alapján félõ, hogy 
a nok csak a kevésbé tudatos szegényebb rétegekenek és az õ  befizetésein nyerészkedni vágyó spekulánsoknak lehet vonzó.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!