2024. május 9. Csütörtök, Gergely.
 
Az MSZP kiharcolná, hogy a tanárok törvényesen sztrájkolhassanakForrás: index
Utolsó módosítás: 2016-03-20 10:18:06
Címkék: Bihari hírek
Az MSZP egyeztetést kezdeményez a szakszervezetekkel, és már a jövõ héten olyan törvénymódosítást nyújt be, amelynek révén legitim módon lehet csatlakozni a pedagógusok március 30-ra tervezett egyórás sztrájkjához - közölte Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetõje a párt választmányi ülése után tartott sajtótájékoztatón.

Tóbiás József az MTI szerint azt mondta, a szakszervezetek szeretnének szolidárisak lenni, de ezt jelenleg megakadályozza a munka törvénykönyve, amely lehetetlenné teszi a sztrájkot. Legitim megoldást szeretnének találni erre - ismertette az egyeztetések célját. Elfogadhatatlannak tartják, hogy a hatalom fenyegesse azokat, akik csatlakoznak ehhez a kezdeményezéshez.

Botka László közölte, a választmány egyhangúlag meghozott döntéssel elrendelte a párt kétévente esedékes felmenõ rendszerû tisztújítását, a párt vezetõségét megválasztó kongresszust június 25-re hívták össze.

A párt elõtt álló tisztújítás azért fontos, mert az új elnököt, választmányi elnököt és elnökséget két évre választják meg a küldöttek, vagyis a 2018-as választásokon ez a vezetés fog harcba szállni, és nem mellesleg ezek a vezetõk szerepelnek majd a választási lista elején. Vagyis igazából a 2018-as biztos képviselõi mandátumokért zajlik a csata. Itt foglalkoztunk részletesen az elnökválasztás esélyeseivel.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!