2024. május 7. Kedd, Gizella.
 
Orbán: Jobb szerencsét az európai polgároknak!Forrás: index
Utolsó módosítás: 2016-03-23 11:27:40
Címkék: Bihari hírek
Jobb szerencsét, mint amiben a legutolsó néhány órában európai polgároknak része volt− mondta Orbán Viktor a Modern Városok sorozat tatabányai állomásán tartott sajtótájékoztatója elején. Elmondta, a sajtótájékoztatót úgy szerette volna kezdeni, hogy „Jó szerencsét!”, ám a brüsszeli terrorcselekmény miatt kénytelen módosítani, és mondani pár szót errõl is.

A miniszterelnök az egész ország nevében együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, majd azzal folytatta, hogy eddig két magyar sérültrõl van tudomása a magyar kormánynak. Hozzátette: miután a reptérrõl semmilyen megbízható információ nincs, „az eddig szónak van jelentõsége, reméljük, több magyar érintett nincs; a két magyar sérültbõl az egyikrõl tudjuk, hogy nem súlyos a sérülése, kórházba került”.

Orbán szerint fel kell lépni a terroristákkal szemben, és az események tanulsága, hogy fokozni kell az együttmûködést az európai belbiztonsági szervek között. Mint mondta, el kellett rendelni a terrorkészültséget, és azt, hogy a TEK teljes állománya helyezze magát készültségbe, amíg nincsenek megbízható információink. Orbán kitért arra is, hogy ezekre az intézkedésekre elõvigyázatosságból volt szükség, késõbb, amikor már valódi, megerõsített információk állnak rendelkezésre, születhet döntés arról, hogy fent kell-e tartani a terrorkészültséget.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!