2024. május 9. Csütörtök, Gergely.
 
Napközis gyerekekre vigyázott a gólyatábori nemi erõszak után eltiltott HÖK-elnökForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2016-03-24 10:12:10
Címkék: Bihari hírek
Váratlan helyen tûnt fel Galántai Tamás, az ELTE Tanító- és Óvóképzõ Kar (TÓK) Hallgatói Önkormányzatának korábbi elnöke, akit fegyelmi eljárás után eltiltással büntettek.

Mint kiderült, a rendezvény szervezõjeként Galántai tudott arról, hogy a TÓK 2014-es gólyatáborában nemi erõszakot elkövetõ K. Sándor Szilárdnak kemény ügyei voltak korábban – egyszer már elítélték nemi erõszak miatt, és kompromittáló képekkel megzsarolt egy diáklányt –, mégis meghívta a fotóst a táborba. (Az ELTE TÓK-on történt erõszak nyomozásának furcsaságairól itt írtunk.)

Információink szerint a gólyatábori botrány után eltiltott HÖK-elnök a szigethalmi József Attila Általános Iskola Csokonai Utcai Tagintézményben dolgozott napközis nevelõként, gyerekekre vigyázott. Az állás betöltéséhez tanár szakos diploma lett volna szükséges, a Klik sajtóosztálya azonban a képesítés meglétét firtató kérdésünkre azt állította hivatalos válaszában, hogy

a napközis nevelõ az intézményvezetõt a diplomájának meglétérõl megtévesztette.

A nyáron megszûnõ Klebelsberg intézményfenntartó szerint Galántai felvételét az iskola kérelmezte az érintett tankerületnél, az alkalmazáshoz szükséges diploma meglétét pedig az iskola igazgatójának kellett ellenõriznie.

Hogy ez pontosan mikor történt, azaz, hogy mikortól alkalmazták Galántait, az egyelõre nem derült ki, mert erre a kérdésünkre sem a Klik, sem a Szigethalmi József Attila iskola nem válaszolt. Valószínûleg nem rövid idõrõl lehet szó, mert Galántait az iskola honlapján is feltüntették – nevét azonban a honlapról a szerdán elküldött kérdéseink után gyorsan leszedték.

A Klik állítása szerint amint az igazgató megtudta, hogy Galántai megtévesztette õt a diplomája meglétérõl, jelezte ezt a tankerületnek, és a Klik válasza alapján a volt HÖK-elnököt még érdeklõdésünk elõtt, múlt pénteken kirúgták.

Korábban az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának (ÁJK) volt HÖK-elnökérõl derült ki, hogy miután elbocsátották az egyetemrõl az ottani másik gólyatábori erõszakot követõ fegyelmi eljárás során, felvették köztisztviselõnek az emberi erõforrás minisztérium gyermekvédelemmel is foglalkozó háttérintézményébe.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!