Orbán Viktor két héttel ezelõtti bejelentése, melyben az Erzsébet-utalvány és SZÉP-kártya ma mûködõ rendszerének felszámolása utáni cafeteriáról beszélt, sok kérdõjelet hagyott maga után.

A miniszterelnök "nyílt kettõs bérrendszer" kialakítását helyezte kilátásba, ami a mostani rejtett kettõs bérrendszert váltaná. Vagyis az utalványokat készpénzre cserélnék valamilyen formában, de vigyázva arra, hogy a kiegészítõ juttatásként adott pénz adókulcsa továbbra is kedvezõbb legyen. Ez egyébként valószínûleg az egykulcsos adó feladását is jelenti.

A hírre a helyi pénzek alapítói rögtön izgalomba jöttek, mivel a népmeseien hangzó készpénz-is-meg-nem-is meghatározáshoz elég jól passzolnak a regionális fizetõeszközök, és talán a munkáltatói oldal is pozitívan fogadná õket.

A Cafeteriatrend szakértõi magazin egy minikutatást is végzett a témához kapcsolódóan. Arról érdeklõdtek 371 munkáltatónál, miként reagálnának, ha egyes béren kívül adott juttatások adója növekedne, míg megjelenne egy bér felett adható kedvezõbb adózású pénz. Arra jutottak, hogy a munkáltatók 83 százaléka az új, kedvezõbb adózású pénz kifizetésének lehetõsége mellett nem vonna be plusz pénzeket a juttatási rendszerbe, a meglévõ bér- és cafeteriakeret terhére alakítanák át a juttatásaikat.
Mi értelme van a helyi pénznek?

A lokális fizetõeszközök koncepciójának lényege, hogy egy földrajzi körön belül tartja a megtermelt értéket, ezáltal az adott körben élénkíti a gazdaságot. Ha a pénzem egy része olyan valutában van, amelyet kizárólag bizonyos helyeken tudok elkölteni, az értelemszerûen elõnyhöz juttatja ezeket a helyeket másokhoz képest. Így mûködik minden utalványos rendszer is, a különbség a helyi valutához képest az, hogy míg az utalványok beváltását adott boltokhoz kötik, amelyek az országban bárhol lehetnek, addig a helyi pénz felhasználhatósága kifejezetten egy területhez kötõdik.

Azonban hazai és nemzetközi tapasztalatok alapján nem biztos, hogy sok értelme van a helyi pénzeknek: kutatások szerint a hagyományos bankjegyek több mint a fele sem kerül 10 kilométernél távolabb kezdeti megfigyelési helyétõl két hét alatt. Ráadásul a pénzforgalom legjelentõsebb hányada ma már nem készpénzben bonyolódik. Ennek ellenére a helyi valuták sok országban elég népszerûek, részben talán nem racionális, hanem identitásbeli okokból. Többek között Németországban, Svájcban és az Egyesült Királyságban is nagy múltra tekintenek vissza a lokális fizetõeszközök.
Helyi pénzek Magyarországon

Magyarországon 2009-ben vezették be az elsõ, soproni kékfrank névre hallgató helyi pénzt, amelyet Sopronban és környékén lehet használni. Ezt követte jópár másik próbálkozás, ma már forgalomban van a balatoni és a bocskai korona, az alsómocsoládi rigac, valamint a tokaji dukát. Bevezetés alatt áll a zselici dénár, a rábaközi tallér és a kiskõrösi pengõ. A legnagyobbnak számító kékfrankkal tavaly mintegy 80 millió forintos forgalmat bonyolítottak.

A helyi pénz árfolyamát az országos valutához kötik, leggyakrabban 1:1 arányban, vagyis ha befizetünk százezer forintot, akkor százezer kékfrankot/rigacot/dukátot kapunk cserébe. Visszaváltáskor viszont általában levonnak néhány százalék illetéket, éppen azért, hogy kevésbé érje meg forintra váltani, mint elkölteni helyben.
Rástartolnának a cafeteriára

Abban az esetben, ha kormány bevezeti a tervezett módosításokat, akkor a kékfrank már most is készen áll, hogy a cafeteria helyébe álljon,

– mondta a Kisalföldnek a néhány napja Perkovátz Tamás, a kékfrank alapítója, a Soproni Városszépítõ Egyesület elnöke.

A korábban cafeteriában utazó Perkovátz az Index megkeresésére reagálva közölte, hogy konkrétan tárgyalásokat még nem folytattak a Nemzetgazdasági Minisztériummal az ügyben, de azért kapcsolatban vannak velük, és bizakodóak, illetve úgy látják, bõven van még terep a helyi valuták terjedésének. A kékfrank kitalálója szerint például a velük szomszédos Rábaköz is készen állna egy lokális valuta bevezetésére, amelyet szívesen bevonnának a soproni kékfrankot kibocsátó szövetkezet égisze alá.
Mit szólna hozzá, ha helyi pénz formájában kapná a béren kívüli juttatást?
Örülnék neki, fontos nekem a helyi gazdaság támogatása
Nem tetszene, ne mondják meg, hol költöm el a pénzem


A helyi pénzek bevezetése a cafeteriarendszerbe nyilván azzal járna, hogy ki kellene terjeszteni az elfogadóhelyek körét, hogy a felhasználók ne érezzék durván korlátozva a lehetõségeiket. Perkovátz ugyanakkor a Magyar Nemzeti Bank felmérésére hivatkozva úgy nyilatkozott, a vállalkozásuk forgalmuk felét amúgy is 50 kilométeres körön belül bonyolítják, ami nagyjából megegyezik a helyi pénzek felhasználási körével. Így ezek ideális eszközei lehetnek a helyi gazdaságfejlesztésnek és az embereknek sem fájna a földrajzi korlátozás.
Akár passzolhatna is a koncepcióba

Kerestük az NGM-et is a helyi fizetõeszközök cafeteriaként való alkalmazása kapcsán, de kerülõ választ adtak: mint írták, a rendszer átalakításáról jelenleg egyeztetések zajlanak, ezért egyelõre nem tudnak bõvebb információkkal szolgálni. Egyértelmûen mindenesetre nem is utasították el a lehetõséget.

A Magyar Nemzeti Bank néhány évvel ezelõtt még inkább aggályosnak, mint támogatandónak tartotta a helyi pénzeket, amit azzal indokoltak, hogy könnyebb hamisítani, nem egyértelmû, hogy mi lesz a cserébe adott forintjainkkal, és nem támogatja érdemben a helyi gazdaságot sem.

A kormányzat mai hozzáállása a helyi pénzekhez nem egyértelmû, de az biztos, hogy nem zárkóznak el tõlük: a nemrégiben Mádon debütáló
tokaji dukátot a Széchenyi-terven keresztül 15 millió forinttal támogatták.

Perkovátz Tamás szerint is ez az akció lehet az egyik dolog, ami miatt a helyi valutások bizakodhatnak. Az is biztos, hogy a kormány gazdaságfejlesztési elképzeléseitõl elméletben nem állna távol egy ilyen húzás, mivel elõszeretettel hangsúlyozzák a vidéki közösségek, a lokalitás fontosságát. 
De nagyon bonyolult lenne bevezetni

De ettõl még sokkal komolyabb érvek szólnak amellett, hogy a helyi pénz-cafeteria átváltás inkább az ezzel foglalkozók vágyálma, mint a jövõ politikai valósága. Eleve kérdés, hogyan fogadnának egy ilyen korlátozást az ügyfelek, akik teljesen máshoz szoktak hozzá. Az is bizonytalan, hogyan tudnák kezelni a váltást az alapvetõen kis forgalmú helyi valuták kibocsátói.

Összehasonlításképpen az Erzsébet-utalvány rendszerének kiépülése után a 58 ezer Erzsébet-elfogadóhely lett az országban, és 48 ezer munkaadó egészítette ki vele 2 millió az alkalmazott bérét százmilliárdos nagyságrendben. Még a legjobban kiépült kékfrank 80 milliós éves forgalma is messze elmarad az arra a régióra vetített Erzsébet-utalvány és SZÉP-kártya-forgalomtól.

A szabályozási oldal is tartogatna bõven kihívásokat. Nagyobb forgalom, több beváltóhely esetén nyilván sokkal jobban megéri a hamisítás, így komolyabb eredetiségbiztosítást kellene kitalálni egy sereg különbözõ kinézetû és kibocsátóval rendelkezõ pénzre. De maga a kibocsátó is trükközhet, ezért ha komolyan gondolnának egy ilyen ötletet, akkor sokkal jobban körül kéne bástyázni törvényekkel a helyi valuták rendszerét, ami jelenleg erõsen alulszabályozott Magyarországon.