2024. május 9. Csütörtök, Gergely.
 
Roháè életfogytiglant kapott, Portikot is elítéltékForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2016-04-01 10:46:09
Címkék: Bihari hírek
Jozef Roháèot a bíróság bûnösnek mondta ki az Aranykéz utcai robbantásban és a Fenyõ-gyilkosságban is, Portik Tamás az ítélet szerint az Aranykéz utcai robbantás felbujtója volt. Felmentették viszont azt a férfit, akit az ügyészség a Fenyõ-gyilkosság bûnsegédletével vádolt, a Cinóber-gyilkosságban pedig egyik vádlott bûnösségét sem sikerült bizonyítani. Fellebbezések miatt a kilencvenes évek nagy alvilági leszámolásai mennek tovább másodfokra.

A Fõvárosi Törvényszék csütörtök délelõtt kihirdette az elsõfokú ítéletet a kilencvenes évek három hírhedt alvilági leszámolása, a Fenyõ-gyilkosság, a Cinóber-gyilkosság és az Aranykéz utcai robbantás ügyében.

 

Jozef Roháè elsõrendû vádlott bûnös, több ember ellen, nyereségvágyból, elõre kitervelt emberölésben és lõfegyverrel, lõszerrel visszaélésben, ezért életfogytiglant kapott, legkorábban 30 év után kerülhet feltételes szabadlábra. Ezen kívül véglegesen kiutasították Magyarország területérõl. A bíróság szerint bûnös az Aranykéz utcai robbantásban és a Fenyõ-gyilkosságban is. A Cinóber-ügyben felmentették.
Ladislav T. másodrendû vádlottat, aki az ügyészség szerint a Fenyõ-gyilkosságnál volt Roháè bûntársa, felmentették.
Portik Tamás harmadrendû vádlott felbujtóként elkövetett emberölésben bûnös, 13 év fegyházat kapott, és 10 évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. Csak az Aranykéz utcai robbantásban mondták ki bûnösnek. A Cinóber-ügyben felmentették.
Az alvilágban Brazilként ismert F. Attila negyedrendû vádlottat, aki a Cinóber-gyilkosság miatt került a bíróság elé, felmentették.

A 32 millió forintos bûnügyi költséget Roháènak és Portiknak kell megtérítenie.

A büntetõper eredetileg egyedül a Fenyõ-gyilkossággal indult, még 2013. július 9-én. Közel negyven tanú meghallgatása után, bõ egy évvel késõbb a per már a vége felé közeledett, a perbeszédekbe is belekezdtek, amikor 2014. szeptember 17-én az ügyészség vádat emelt az Aranykéz utcai robbantás ügyében is. A bíróság ekkor egyesítette a két ügyet, és úgy folytatta az eljárást. Harmadiknak a Cinóber-gyilkosság a 2015. július 3-i vádemelés után csatlakozott be.
A Fenyõ-gyilkosságban és az Aranykéz utcai robbantásban megállt a vád, azaz a bíróság bizonyítottnak látta, hogy a bûnösnek kimondott vádlottak követték el azokat.

A Cinóber-gyilkosságban nem állt meg a vád, tehát abban az ügyben a bíróság szerint nem sikerült bebizonyítania a vádhatóságnak, hogy a vádlottak lennének az elkövetõk. Így történt, hogy Portik Tamást és Jozef Roháèot egyes vádpontok alól, a két másik vádlottat, F. Attilát és a bûnsegédlettel vádolt másik szlovák férfit pedig teljesen felmentették.

 

Aranykéz utca: egy az egyben megállt a vád

A bíróság szerint Roháè volt ez elkövetõje az egész országot megrázó Aranykéz utcai robbantásnak. A bíró bizonyítottnak látta, hogy Portik Tamás volt a megbízója az olajügyek koronatanúja, Boros Tamás meggyilkolásának, de azt nem rótta a terhére, hogy a robbantásban a célszemélyen kívül még három járókelõ is meghalt. A bíró szerint arra nincs bizonyíték, hogy Portik tudta, Roháè a gyilkosságot hogyan, hol és mikor fogja kivitelezni.

Az Aranykéz utcában 1998. július 2-án, nem sokkal dél elõtt robbant a bomba. A robbanás megölte a magyar alvilág árulójaként elhíresült Boros József Károlyt és még három másik embert, húszan megsérültek. Boros koronatanú lett volna az olajmaffiaügyben. Az Aranykéz utcai ügyben a törvényszék a vádirati tényállást Roháè esetében egy az egyben meg tudta állapítani. Két vádlott volt ennél a vádpontnál: Roháè és Portik.
Fenyõ-ügy: Csak Roháè felel

Fenyõ Jánost, az ismert médiavállalkozót 1998. február 11-én gyilkolták meg: a kora esti órákban  II. kerületi Margit utcában, a forgalmas keresztezõdésben a piros lámpánál odasétáltak a kocsijához, és két sorozatlövést adtak le rá.

Vádat Roháè és a szintén szlovák Ladislav T. ellen emeltek, de az utóbbit bizonyítottság hiányában felmentette a törvényszék.
Cinóber gyilkosa ismeretlen

Az éjszakai élet ismert figuráját, a prostituáltakat futtató Cinóbert, valódi nevén Domák Ferencet 1996. december 18-án lõtték agyon az Üllõi úti lakása közelében. A gyilkossággal Roháè, Portikot és F. Attilát vádolták. Ebben az ügyben csak annyit tudott a bíróság megállapítani, hogy Domákot "ismeretlen személy" két célzott lövéssel lelõtte.

A bíró az indokláskor hosszan beszélt arról, hogy megkérdõjelezhetõ volt a terhelõ tanúk szavahihetõsége. Elmondta például, hogy két tanúnak volt két szó szerint megegyezõ vallomása, ami vagy betanításra, vagy a nyomozóhatóság "nagyon furcsa" hozzáállására utal. A gond tehát az volt, hogy nem voltak megfelelõ tanúk, és kellõ objektív bizonyíték pedig nem állt rendelkezésre, így nem sikerült kétséget kizáróan bizonyítani egyik vádlott bûnösségét sem Cinóber meggyilkolásában.

 

Miért kellett eddig várni?

A bíróság által készített összefoglaló szerint az ügyész a perbeszédében részletesen beszélt arról, miért kellett nagyjából 15 évet várni a vádemelésre. Azt mondta, hogy a 90-es évek Magyarországán még nem volt elterjedt a DNS-vizsgálat, és bár a Fenyõ-gyilkosság ebbõl a szempontból kivétel volt (már 1998 elején megvolt a nyomozóknak az elkövetõ helyszínen rögzített DNS-e), az adatbázisba csak jóval késõbb, egy másik bûncselekmény kapcsán került bele azzal egyezõ minta. Az ügyész hivatkozott a nyomozást tudatosan félrevezetõ tanúra, és szerinte az ügyet hátráltató hiba volt az is, hogy hiába indult el 2000-ben a DNS-nyilvántartási rendszer, évekig lemaradásokkal mûködött.

A Fõvárosi Törvényszék a három ügyben összesen majdnem ötven tárgyalási napot tartott, nagyjából száz tanút hallgatott meg és rengeteg szakértõt; genetikai, vegyész, fizikus, tûzszerész, biomechanikai, orvos és írásszakértõk adtak véleményt.

Az elmarasztaló ítéletrészeket végül a DNS-maradványokra, kamerafelvételekre és a kevés megbízható tanúra alapozva lehetett meghozni.
Nem az ügyész hibája a felmentés

A bíró az ítélet indoklásakor azt mondta: a bíróság szerepe nem a bûncselekmény kinyomozása, hanem annak eldöntése, hogy a nyomozók által beszerzett és az ügyészség által felhasznált bizonyítékok bizonyítják-e a vádat vagy sem. Ha halvány kétség is marad, muszáj felmentõ döntést hozni.

A tisztánlátást megnehezítette a sok idõ, ami elmúlt, valamint a tanúk jelentõs részének alvilági és egymáshoz, valamint az akkori rendõrséghez fûzõdõ kapcsolatai és a nyomozás korábbi anomáliái is, mondta a bíró.

Ugyanakkor megdicsérte a 2012-ben újrakezdõdött nyomozásban dolgozó nyomozókat, valamint az ügyész munkáját, "egészen kiválónak" nevezte azt. Azt mondta, nem az ügyészség hibájára vezethetõ vissza a felmentés. A védelem munkájáról is elismerõen beszélt.
Szinte mindenki fellebbezett

Az ügyész márciusi perbeszédében Roháèra és Portikra életfogytiglan tartó fegyházat kért, de azt nem tudta kezdeményezni, hogy a feltételes szabadságra bocsátás lehetõségébõl is zárják ki õket. A tényleges életfogytiglan azért nem jöhetett szóba, mert olyan a gyilkosságok idején még nem létezett Magyarországon, csak 1999-tõl. Az ügyvédek védenceik felmentését kérték.

Roháè végül a lehetõ legszigorúbb büntetést kapta, amit csak kaphatott a törvények szerint.

 

A Fõvárosi Törvényszék csütörtöki ítélete fellebbezések miatt egyik vádlott esetében sem emelkedett jogerõre. Az ügyész mindegyik vádlott miatt fellebbezett, Portik és Roháè esetében a részleges felmentések, a másik két embernél a felmentések ellen. A vádlottak közül egyedül a felmentett Ladislav T. vette tudomásul az ítéletet, a másik felmentett, F. Attila azért fellebbezett, hogy bûncselekmény hiányában mentsék fel, ne csak bizonyítottság hiányában. Portik a fellebbezésekor felháborítónak nevezte a bíróság ítéletét. Az ügy a Fõvárosi Ítélõtábla elé kerül.
Ladislav T. és F. Attila szabad

A tárgyalásra a szokásosnál sokkal szigorúbb biztonsági intézkedéseket vezettek be, a hallgatóságnak kétszer kellett keresztülmennie detektoros kapun, a táskákba is belenéztek. A vádlottakat a bv-õrök mellett TEK-esek is kísérték. Az ítélet rendelkezõ részének kihirdetése után a felmentett F. Attila ügyvédje szólt, hogy védence, aki korábban a szívével kórházban volt, rosszul lett. Õt egy idõre ki kellett kísérni a terembõl.

Roháè a jogerõs ítéletéig marad elõzetes letartóztatásban, Portik egy másik büntetõegyében szintén elõzetesben van és marad is. Ladislav T. és F. Attila esetében viszont a felmentés a szabadságukat jelenti: vége az elõzetesüknek, szabadlábra kerülnek.

Roháèot szerdán nem jogerõsen már életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte Besztercebányán a különleges büntetõbíróság (STS) több, a 90-es években elkövetett alvilági gyilkosság ügyében. Roháè korábban lehetõvé tette, hogy ezt a szlovákiai pert távollétében is tárgyalhassa a bíróság.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!