2024. május 9. Csütörtök, Gergely.
 
Májustól indul a Magyar Turisztikai ÜgynökségForrás: index
Utolsó módosítás: 2016-04-03 10:35:59
Címkék: Bihari hírek
Májustól átkerül az idegenforgalom a Nemzetgazdasági Minisztériumtól a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz, és létrejön a Magyar Turisztikai Ügynökség, derül ki a Magyar Közlönyben pénteken megjelent kormányhatározatból.

A turisztikai terület vezetéséért kormánybiztos felel majd, aki a számára létrehozandó új NFM-es szervezeti egységen keresztül koordinálja az új állami ügynökséget. Egyelõre nem derült ki, kicsoda a pozíció várományosa.

A Magyar Turizmus Zrt. helyett létrejövõ Magyar Turisztika Ügynökség Rogán Antal ötlete volt, lényege, hogy az állam jobban rajta tudja tartani a kezét az GDP egyre nagyobb részét kitevõ idegenforgalmon. A kormányhatározatban foglaltak szerint az ügynökség az egységes állami turizmusszakmai, rendezvénykoordinációs, turisztikai termékfejlesztési, valamint vendéglátással kapcsolatos feladatok ellátását biztosítja majd. Az átalakítás egyben azzal is jár, hogy a turisztikai források átkerülnek az NGM-tõl az NFM-hez, ami ellen Varga Mihály lobbizott is, a jelek szerint sikertelenül.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!