2024. május 9. Csütörtök, Gergely.
 
Hagyta elvérezni a szerelmétForrás: Hajdú-bihari Napló
Utolsó módosítás: 2016-04-03 12:03:31
Címkék: Bihari hírek
A férfi a derecskei vasútállomás közelében szurkálta össze halálosan egykori párját.

Megcsalta az élettársa – ezzel magyarázta tettét felolvasott vallomásában az a férfi, akit elõre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és más bûncselekmények elkövetésével vádolnak. M. Endre Sándor nem tett vallomást és kérdésekre sem kívánt válaszolni a Debreceni Törvényszéken szerdán kezdõdött tárgyalásán – tájékoztatta szerkesztõségünket Veszprémyné dr. Szajkó Márta sajtótitkár.

A vádlott 2008-ban ismerkedett meg a késõbbi sértett V. N-nel, két gyermekük született. Mivel agresszívan viselkedett, több alkalommal szakítottak, ám mindig addig könyörgött a nõnek, hogy költözzön vissza hozzá, míg engedett akaratának. Tavaly januárban azzal állt elõ M., hogy V. N. mondjon le a közös gyerekekrõl. A férfi több alkalommal megrúgta, állát, fejét megütötte, a hajánál fogva húzta. A vádlott napi rendszerességgel bántalmazta élettársát, már ekkor fenyegette, hogy megöli. Egy hónappal késõbb V. N. úgy tudott elmenekülni az otthoni terror elõl, hogy amikor a gyermekeiket közösen óvodába kísérték, õ is beszaladt, s megkérte az óvoda dolgozóit, hogy értesítsék a rendõrséget. A sértett még aznap ismét hazaköltözött édesanyjához Konyárra.
Vásárlás után megvárta

M. nem tudott belenyugodni abba, hogy élettársa elhagyta, ezért féltékenységében számos alkalommal reggel és napközben is átment Konyárra, a nõt figyelte. A férfi az ügyészség szerint március 11-én reggel is gyilkossággal fenyegette. Aznap a nõ Derecskére ment vásárolni még gyermek húgával. A vádlott délután a még kiskorú fiával az ottani vasútállomáson várta meg. Egy 17 centiméteres konyhakéssel lépett eléjük. V.N. ekkor már hiába ígérte meg, hogy visszaköltözik hozzá.
Fotó: Molnár Péter ©

M. Endre Sándor felszólítására mindannyian az autóba ültek, s egy bozótos területre hajtottak. A biztonsági övvel és egy feldarabolt pléddel kötözte meg a sértett és húga kezeit, lábait. A vádhatóság szerint a vádlott a két kiskorú elõtt erõszakolta meg volt párját, félelmükben mindketten elsírták magukat. V. N. húgát is megbecstelenítette: a vádirat szerint elõbb orális aktusra, majd közösülésre kényszerítette.

V. N.-t összesen öt alkalommal szúrta meg – áll a vádiratban. M. ezután az erõsen vérzõ nõvel Debrecen felé indult. A Vekeri-tónál még több órán keresztül beszélgetett vele. A késlekedés azonban végzetesnek bizonyult. Mert bár a férfi este hét óra elõtt Pocsajban, a rendõrõrs elõtt feladta magát, mire odaért, a nõ meghalt. Elvérzett. A férfi a nyomozás során tett vallomásában elismerte, hogy két-három alkalommal megszúrta õt. Azt viszont tagadta, hogy a kislányt megerõszakolta volna. Április 6-án folytatódik a tárgyalás.

HBN

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!