2024. május 9. Csütörtök, Gergely.
 
Egy pillanatig sem volt kérdés, ki a jobb gárdaForrás: Hajdú-bihari Napló
Utolsó módosítás: 2016-04-04 11:37:16
Címkék: Bihari hírek
A Déli FC otthonában játszotta le utolsó mérkõzését a férfi futsal NB I. alapszakaszában az MVFC-Berettyóújfalu a hét végén. Ahogyan arra számítani lehetett, nem okozott gondot az esélyesebb Mezei-Villnek a Vasas felülmúlása, Rábl János négy góljával, Sánta János duplájával, illetve Gál István találatával 7–1-re ütötték ki a pestieket Turzó József tanítványai.

A nyolcadik percben Rábl szerzett vezetést az Újfalunak, nem sokkal késõbb pedig már 2–1-et mutatott az eredményjelzõ, persze a hajdú-bihariak javára – félidõben 4–1-re ment az MVFC. Fordulás után sem változott a játék képe, ott folytatták az újfaluiak, ahol abbahagyták. Rábl villant rögtön a második félidõ elején, ezzel már 5–1 volt az eredmény. A 29. minutumban Sánta is újra betalált, végül Gál adta meg a kegyelemdöfést, kiütés lett a vége, 7–1-re diadalmaskodott a Berettyó.

A tabella harmadik helyén zárta a Mezei-Vill az alapszakaszt, 18 találkozón 38 pontot gyûjtöttek be Trencsényi Jánosék. Már az is eldõlt, hogy a Gyõr lett az elsõ, míg a Haladása második. Hétfõn rendezik meg a 18. forduló még hátralévõ összecsapásait, kialakul a végleges sorrend, ami után a rájátszással folytatódik majd a küzdelemsorozat.

HBN

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!