2024. május 9. Csütörtök, Gergely.
 
Fidesz-közeli vállalkozókat pénzel az állami bankForrás: index
Utolsó módosítás: 2016-04-05 09:40:11
Címkék: Bihari hírek
Az eredetileg exporthitelezéssel foglalkozó Eximbank az utóbbi idõben nagyon aktív lett belföldön. A Népszabadság gyûjtése szerint a bank hitelkihelyezéseinek több mint harmada a kormánypárttal valamilyen kapcsolatban álló vállalkozásokhoz került.

A cikk szerint az elmúlt fél évben 41 milliárd forint került a lap szerint „barátinak” nevezhetõ vállalkozókhoz, ami pedig ennél is erõsebb, hogy 25 milliárd olyan cégekhez, amelyeknek közük nincs az exporthoz. Erre egyébként van jogi lehetõség, a hazai cégek nemzetközi versenyképessége érdekében 2013-ban a fideszes parlamenti többség beszavazta ezt a kiskaput az Eximrõl szóló törvénybe. 

A cégnyilvántartás adatai alapján tavaly kilenc vállalkozás üzletrészére jegyezték be az Eximbank zálogjogát, ebbõl ötben akad a kormánynak ismerõs ember.
Az év elején hitelt kapott a Property Market Kft., amely a kormányhoz közeli Videoton-tulajdonos, Garancsi István érdekkörébe tartozik. A megállapodás 52 millió euróról, azaz hozzávetõleg 16,5 milliárd forintról szólt. A cég a Kopaszi-gát megvásárlását finanszírozta a pénzbõl.
Az Eximbank tavaly írt ki pályázatot egy 16 milliárd forintos tõkealapra. A pénzintézet nem közölte hivatalosan, melyik cég kezelheti a pénzt, ám a Forbes úgy értesült, a legesélyesebbnek tartott GB&Partnerts lett a befutó. Nem meglepõ, hogy a vállalkozás köthetõ a kormányzathoz. A GB&Partners ügyvezetõ partnerének, Gubicza Ágostonnak – aki több áttétellel a cég tulajdonosa is – a felesége Rogán Antal exneje, a miniszter elsõ gyerekének az anyja.
A TV2-t megvásárló Andy Vajna-érdekeltség, a Magyar Broadcasting Co. 6,7 milliárd forint hitelt kapott a pénzintézettõl.
Csányi Sándor OTP-vezérhez köthetõ beruházás is szerepel az Eximbank hitelkihelyezési listáján. A Homatech Recycling Zrt. az eredeti tervek szerint Százhalombattán létesített volna használtgumi-feldolgozót. Bár a cég üzleti tevékenysége országhatárokon belül zajlana, az Eximbank adott hitelt a projekthez.
És az említetteknél jóval szerényebb, mindössze 24,2 millió forint a Századvég számlájára folyik majd be.

Az Exim igazgatóhelyettese Puskás András, aki korábban Rogán alpolgármestere volt a Belvárosban, és ugyanabban a budai lakóparkban lakik, ahol a miniszter.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!