2024. május 9. Csütörtök, Gergely.
 
Tilos a gumikesztyû a SOTE bõrklinikájánForrás: index
Utolsó módosítás: 2016-04-07 11:29:42
Címkék: Bihari hírek
Az egyetemi kórház leginkább fertõzésveszélynek kitett intézetében két hete csak nejlonkesztyût használhatnak a dolgozók, holott éppen azt tanítja az egyetem a saját munkavédelmi oktatásán, hogy a nejlonkesztyû nem véd a fertõzések továbbadásától. Az orvosok felháborodtak, az egyetem kikerülte a kérdésünk megválaszolását.

Meglepõ bejelentést kaptak március végén egy reggeli értekezleten a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Bõr- Nemikórtani és Bõronkológiai Intézet munkatársai. Információink szerint az akut pénzhiányra hivatkozva „gyakorlatilag megtiltották″ az intézetben dolgozó orvosoknak, ápolóknak, takarítóknak és egyéb szakdolgozóknak a gumikesztyû használatát. Az intézet különbözõ szintjein dolgozó forrásaink szerint Kárpáti Sarolta igazgató azzal indokolta a döntést, hogy
elõzõ nap teljesen kifogyott a kesztyû a mûtõbõl, ami miatt több operációt, kezelést el kellett halasztani.

A március végén életbe lépõ új szabály nem vonatkozik a mûtõ és a fekély ambulancia munkatársaira, viszont az ápolónõk két hete megfelelõ védelem nélkül cserélik a betegek ágynemûit, és az orvosok is kölcsönös fertõzésveszélynek kitéve vizsgálják a pácienseket.

Képünk illusztráció!
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

A higiénia egy kórház minden osztályán alapfeltétel, ebben az intézetben viszont különösen. A klinika betegállománya nagyon széles: ide kerülnek hajléktalan emberek fagyásos, fekélyes sérülésekkel, illetve van egy külön osztály az úgynevezett autoimmun betegséggel élõk számára. Utóbbiak szervezetének védekezõképessége nagyon alacsony, ezért õket különös figyelemmel kellene óvni a kórházi fertõzésektõl.
Az ellen nem véd

Úgy tudjuk, hogy az említett március végi értekezleten nagy felháborodást váltottak ki Kárpáti Sarolta szavai. Az új szabály ellen szót emelt Bencés Ilona, klinikai fõnõvér, aki felemlegette, hogy
A gumikesztyû miatt több a kórházi fertõzés?

A WHO 2009-ben kampányt indított, hogy felhívja az orvosok és ápolók figyelmét a kézmosás fontosságára. Nemzetközi kutatások szerint ugyanis a kórházi fertõzések terjesztõi részben a higiéniás szabályokat nem mindig betartó orvosok.

Az Infection Control and Hospital Epidemiology címû szaklapban publikált 2011-es brit tanulmány szerint kevesebbet mosnak kezet azok az orvosok, akik gumikesztyût húznak, mielõtt érintkeznek a pácienssel. Pedig a kesztyû használata nem váltja ki a kézmosást, a kettõt minden esetben együtt kell alkalmazni.
az egyetem munkavédelmi oktatásán éppen azt tanítják, hogy a gumikesztyûvel szemben a nejlonkesztyû nem véd meg a „biológiai átvételektõl", azaz a baktériumok és kórokozók továbbadásától.

Bencés az értekezleten részt vevõ több mint húsz fõ elõtt kijelentette, hogy „gumikesztyû híján az intézetben nem állnak rendelkezésre a betegellátás alapvetõ feltételei". Úgy tudjuk, hogy Kárpáti erre röviden annyit válaszolt, hogy megvannak az elégséges feltételek.

Az intézet több munkatársa szerint viszont egyáltalán nincsenek. Többen arról számoltak be lapunknak, hogy „a szobákban rég nem lehet szappannal, kézfertõtlenítõvel találkozni", ami fokozva a gumikesztyû hiányával már veszélyes a betegekre és kórházi dolgozókra nézve.

Arról már nem is beszélve, hogy vécépapír, kéztörlõ nemhogy a betegeknek nincs, de az orvosiban is felváltva, beosztás szerint vásárolják saját maguknak az orvosok

– tette hozzá a klinika egyik dolgozója.

A vécépapír és a kéztörlõ után két hete a gumikesztyût is maguknak veszik a dolgozók, ami egyértelmûen jelzi, hogy nem biztonságos a nejlonkesztyû. Ráadásul az ápolók, takarítók és rezidensek 100 000 forint körüli fizetését érzékenyen érinti, hogy 3000-4000 forintért maguknak kell megvenniük egy doboz gumikesztyût, ha nem akarják veszélyeztetni betegeiket.

Fotó: Bsip / Europress / Getty

Információnk szerint az intézet dolgozói nem kaptak arra ígéretet, hogy mikortól húzhat mindenki újra gumikesztyût. Kérdéseinkre a SOTE sajtóosztálya azt írta, hogy:

"Nincs korlátozás a védõeszközök használatában a Semmelweis Egyetem Bõr-, Nemikórtani-, és Bõronkológiai Klinikáján, - ahogy az Egyetem többi klinikáján sincs -; a védõkesztyûk alkalmazása minden klinikán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásai alapján történik."

A válasz trükkje, hogy az egyetem védõkesztyût említ, ami alatt a nejlonkesztyûket is érthetik, mi viszont konkrétan a gumikesztyûkre kérdeztünk. A SOTE azért is kerülhette meg a konkrét válaszadást, mert Kárpáti Sarolta utasítása szóban hangzott el, mint ahogy az intézet operatív mûködésével kapcsolatos korábbi utasítások is.
Életveszélyes és biztonságos a kórház

Az 1001 orvos hálapénz nélkül néven mûködõ csoport februárban tett közzé állásfoglalást a kórházi fertõzésekkel kapcsolatban. A nyílt levél szerint Magyarországon egy év alatt többen vesztik életüket kórházi fertõzésekben, mint közlekedési balesetben, de az errõl szóló jelentések nem elérhetõk.

Korábbi cikkünkben írtunk arról, hogy triviális problémákkal kórházba kerülõ betegek is meghalhatnak olyan kórokozóktól, amelyeket már az intézménybe kerülésük után szedtek össze. Nemrég például egy újszülött baba halt bele a nem steril orvosi eszközök okozta hüvelygyulladásba egy Vas megyei kórházban, februárban pedig az Uzsoki neurológiai osztályát kellett lezárni járvány miatt.

Az ÁNTSZ tagadta a hálapénz-ellenes orvosok állításait, szerintük „hazánkban a biztonságos betegellátás feltételei adottak.”

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!