2024. május 8. Szerda, Mihály.
 
Húsz percen belül lecsaphat a lopóautóForrás: index
Utolsó módosítás: 2016-04-08 09:30:37
Címkék: Bihari hírek
2015-ben összesen 1174, 2016 elsõ negyedévében pedig 373 szabálytalan várakozó akadályozta hosszabb-rövidebb ideig a tömegközlekedési járatok közlekedését Budapesten. Ez azt jelenti, hogy átlagban naponta három alkalommal akad meg a tömegközlekedés szabálytalanul parkoló autósok miatt. Ráadásul sokszor még a sofõrnek áll feljebb. Az esetek 20 százalékában pedig lecsap a lopóautó.

Az esetek körülbelül 20 százalékában jut el a konfliktus odáig, hogy kihívják a fõváros egyetlen lopóautóját, amikor szabálytalanul parkoló sofõrök akadályozzák a BKV-járatok közlekedését. Nyolcvan százalékban tehát hamarabb megoldódik a probléma, és az autóval elállnak az útból –tudtuk meg a Fõvárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságtól (FÖRI). A FÖRI statisztikái szerint
az elmúlt három és negyed évben összesen 515 jármûvet szállított el a lopóautó, i dén az elsõ három hónapban pedig már 34-et. 

Ezeknek a sofõröknek el kellett menniük a FÖRI telephelyére a kocsijukért, és leszurkolni 20 ezer forintot az elszállítás miatt (a kiszabott 15-50 ezer forintos bírságon felül). Idén öt alkalommal még elcsípte a helyszínen a sofõr az autóját éppen felpakoló lopóautót, ilyenkor csak 10 ezer forintot kell fizetni (plusz a szabálysértési bírságot), és nem viszik el a kocsit. Olyan riasztás idén 24 futott be, amikor a kiérkezés közben megoldódott az ügy, mert a rossz helyre parkoló sofõr még a lopóautó megérkezése elõtt odébb állt.

Információink szerint a rossz helyre parkoló sofõrök alapvetõen kétféleképpen reagálnak, amikor észreveszik, hogy a lopóautó vinné a jármûvüket. Van a dühös vezetõ, aki lecseszi a közterest, hogy miért szórakozik vele, a megszorult buszvezetõt pedig, hogy nem tud vezetni, hiszen

még bõven elfért volna!

A szégyellõs sofõr is azzal kezdi általában, hogy azt hitte, hogy elférnek mellette, de aztán ahogy gyülekeznek az utcai bámészkodók, egyre jobban röstelli magát.
Vezet a Dohány utca

A BKK adatai szerint a probléma elsõsorban a szûk, belvárosi utcákban jelentkezik.
A legtöbb akadályt idén a 74-es trolibusz vonalán regisztrálta a BKK, itt 60 alkalommal akadályozta a trolibuszok közlekedését szabálytalanul várakozó autó.

A Wesselényi utca és különösen a Dohány utca belsõ szakasza az, ahol rendszeresen elõfordul olyan eset, hogy a várakozó gépkocsi a trolibuszok közlekedését akadályozza.

A második legtöbb akadályt – 40 alkalommal – a 15-ös és a 115-ös autóbusz útvonalán tapasztalták a jármûvezetõk.

A harmadik legtöbb eset a 75-ös és a 76-os trolibusz vonalán történt, itt az újlipótvárosi térségben 30 alkalommal akadályozták a járatok közlekedését a várakozó gépkocsik.

A 78-as trolibusz vonala az Erzsébetvárosban a Bethlen Gábor utca és a Nefelejcs utca szintén komoly gondokat okoz, itt csak 2016-ban 25 alkalommal volt szabálytalan várakozás miatti akadály.

A 15-ös és a 115-ös busszal részben átfedést mutat a Belsõ-Ferencvárosban a 83-as trolibusz, a Mária utca térségében zavarják a trolibuszok és a 15-ös, valamint a 115-ös busz forgalmát.

A 79-es trolibusz vonalán idén 7 alkalommal a Hernád utca, illetve az Alpár utca térségében akadályozta szabálytalan várakozás a járatok közlekedését.

A villamosok esetében 2016-ban az 1-es, a 2-es, a 37-es és a 62-es villamos vonalán mindössze 1-1 alkalommal; a 6-os, a 14-es és az 52-es vonalán 2-2 alkalommal volt szabálytalan várakozás miatti akadály. A 14-es villamosnál mindkét esetben a Lehel úton, a Lehel tér közelében, a végállomásra érkezõ villamosokat akadályozták a szabálytalanul várakozó autósok.

A budai fonódó villamos óbudai szakaszán az ötbõl négy alkalommal a Bécsi úton volt akadály; egy esetben pedig a Móricz Zsigmond körtéren, a Villányi út torkolatánál. Jellemzõ helyszín a ferencvárosi villamoskocsiszín környéke, ahol a 24-es villamos forgalomba állását négyszer akadályozta szabálytalanul várakozó autó. A Szépilona kocsiszínbõl forgalomba álló 61-es villamosokat két alkalommal akadályozták a szabálytalan várakozók. Az 51-es villamos forgalmát a Mester utcában 5 alkalommal akadályozta szabálytalanul várakozó autó.

2015-ben hasonló volt a megoszlás, a 74-es troli forgalma 130 esetben állt, majd ezt követte, a 15 és a 115-ös autóbusz, valamint a 78-as és a 83-as trolibusz. A FÖRI közterület-felügyelõje és a BKK forgalomirányítási csoportjának munkatársa naponta közös járõrrel ellenõrzi a fõ tömegközlekedési útvonalakat, jogsértés esetén pedig riasztják a lopóautót.
Három éve fut a lopóautó

2012 decemberében négy fõvárosi szervezet (a Fõvárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, a Fõvárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Fõvárosi Közterület-fenntartó Zrt., és a BKK) egy darab jármûvel újraindította a lopóautó-szolgálatot, hogy a szabálytalanul várakozó gépjármûveket hatóságilag elszállíthassák a tömegközlekedési jármûvek elõl.

A lopóautón egy tûzoltó, egy (néha kettõ) közterület-felügyelõ teljesít szolgálatot a nap 24 órájában az év minden napján. A jármûvet megkülönböztetõ fény- és hangjelzéssel szerelték, így riasztást követõen 20 percen belül a helyszínen van. A lopóautó más köz- és közérdekû feladatot is ellát. Közúti balesetben megsérült, forgalmat akadályozó mozgásképtelen jármûvek áthelyezése vagy a tûzoltó felvonulási területen szabálytalanul várakozó jármûvek áthelyezése is ide tartozik például.
Mennyibe fáj az akadályoztatás?

A trolibusz vagy busz elé parkoló sofõrt külön nem büntetik meg a tömegközlekedés akadályoztatásáért. A fizetendõ szabálysértési bírság ugyanannyi, mintha egy kis forgalmú lakótelepi utcában követne el szabálysértést, aminek a 15 ezer forint és 50 ezer forint közé esõ összegét az határozza meg, hogy pontosan hol állt (például buszmegállóban, buszsávban, forgalom elõl lezárt területen, megállni tilos tábla hatálya alatt, keresztezõdések metszéspontjától számított 5 méter távolságon belül, parkolási rendtõl eltérõ módon történõ szabálytalan várakozás).

Amivel többet kell fizetnie, az az elszállítási költség (telephelyre 20 ezer forint, a helyszínen 10 ezer forint), valamint a telephelyi tárolási díj (1200 forint naponta).

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!