2024. május 9. Csütörtök, Gergely.
 
Befelé simogatnak, kifelé pedig zárnakForrás: Hajdú-bihari Napló
Utolsó módosítás: 2016-04-08 09:58:16
Címkék: Bihari hírek
A tanár azt állítja, az iskolában igyekeztek eltussolni a kínos ügyeket.

„Sorozatos, megdöbbentõ visszaélések történtek a Földesi Karácsony Sándor Általános Iskolában, amelyeknek elszenvedõje voltam” – így összegez Egyházi Tamás (valódi nevét a kérésére nem írjuk le), amikor arról kérdezzük, miért hagyta ott a katedrát. A fiatalember angolt és történelmet tanított az intézményben, ma viszont külföldön dolgozik, fizikai munkát végez.

Tamás hat évet húzott le az iskolában pedagógusként, elõtte két évet Brüsszelben, az Európai Parlamentben dolgozott. Osztályfõnök volt és a diákönkormányzat vezetésével is megbízták. Valami azonban megtört. Azt mondja, a 2014/15-ös tanévben telt be nála a pohár. Szeptemberben az újat már el sem kezdte. Októberben járt le a felmondási ideje.
Letiltott film

Az iskolavezetéssel, Horváth Sándorné igazgatónõvel és helyettesével, Nagyné Lengyel Erikával több vitája akadt, utóbbival fizikai atrocitásba is keveredett. Az egyik nézeteltérés a hetedikes etika tankönyv, illetve az abban tananyagként szereplõ, az abortuszt bemutató Néma sikoly címû film miatt alakult ki. Bár az elõzõ évfolyamok etikaóráin is levetítette a diákoknak, az igazgatónõ mégis írásban tiltotta meg annak megnézését, közös feldolgozását. Arra hivatkozott, hogy több szülõ kereste meg a tantárgy ismeretanyagával kapcsolatban. A levélben az is olvasható, hogy az elõzõ tanévben is több szülõ tiltakozott a levetítése ellen, mivel – írja – sérült a gyermekek testi-lelki egészsége. Egyházi Tamás nem érti, hogyan kerülhetett akkor a tananyagba a film, illetve miként sérülhetett a film miatt a tanulók testi egészsége. A döntést a köznevelési törvényre hivatkozva magyarázza az igazgató. Eszerint a pedagógusnak mindent meg kell tennie a gyermek testi-lelki egészségének fejlesztése és megóvása érdekében, például felvilágosítással. Ez esetben könnyen lehet értelmezés és egyéni felelõsség kérdése, melyiket tekinti elõbbre valónak egy tanár.

Egyházi azt is állítja, hogy mielõtt Horváth Sándorné elkezdte volna a második igazgatói ciklusát, a helyettese, Nagyné Lengyel Erika a tanári kar tagjait egyesével behívatta magához, s nyílt színvallásra kényszerítette õket, támogatják-e az igazgatónõt abban, hogy a második ciklusát elkezdje. – Egy jól mûködõ közösségben a nyomásgyakorlás nem lehet a dolgok intézési módja. Ez a morál érvényesült más esetekben is. Az iskolai ügyeket is igyekeztek eltussolni. Szemtanúja voltam annak, hogy egy idõsebb tanár – akirõl korábban iskolai erõszak miatt az egyik bulvárlap is cikkezett, az eset miatt kirúgták, majd visszavették az intézménybe – egy iskolagyûlésen az egyik tanulót kirántotta a sorból. A fejét a falhoz verte, valósággal csattant azon. Mint a diákönkormányzat elnöke panaszt tettem a kolléga ellen, aki máskor is volt már erõszakos: egy osztályomban tanuló diákot például az asztalhoz szorított. Nem értették, miért teszem szóvá ezeket. Azt mondták, nem kell ezt jelezni, majd õk elsimítják – magyarázta. A pedagógus által mutatott dokumentum szerint az igazgatónõ nem tagadja az iskolagyûlésen történteket. Az áll benne, hogy a tanuló „a diáktársai sérelmére zaklató magatartást tanúsított”. Bár a tanár figyelmeztette, nem hagyta abba. Amikor ismét rászólt, a diák ökölbe szorított kezét emelte rá, erre rángatta ki, s szorította a falhoz. Az irat szerint az esetnek az igazgatóhelyettes is szemtanúja volt, õ kérte a tanárt, hogy engedje el a diákot. Az ügyet megbeszéléssel zárták le – áll a levélben.
Másoknak példát mutatna

Egyházi Tamás azt mondja, azért érzékeny a visszásságokra, mert Brüsszelben azt látta, hogy minden az átláthatóságról és a demokráciáról szól. Az iskolában viszont ennek ellenkezõjét tapasztalta. Felemlegeti azt az esetet is, amikor az igazgatóhelyettes egy vita hevében megragadta a karját, az eset után látleletet is vetetett.

A viták után bekérették az általa íratott dolgozatokat és más dokumentumokat, az óráira is beültek. Úgy érezte, rászálltak, ezért felmondott. A munkaviszonya tavaly októberben szûnt meg. Tanárként nem akart elhelyezkedni, úgy véli, a tankerületben máshol aligha kapott volna állást. Azóta Nyugat-Európában kezdett új életet. Bár erõs honvágy gyötri, mégis ragaszkodik ahhoz, hogy egyelõre ott próbál boldogulni. S ahhoz is, hogy nem a bosszúvágy miatt beszél a vele történtekrõl a nyilvánosság elõtt, hanem azért, hogy ne maradjon egyetlen iskolában se következmények nélkül, ha egy tanárt sérelmek érnek. Hiába fordult ugyanis a tankerülethez, a Klikhez, de még Czunyiné Bertalan Judit korábbi államtitkárt is kereste panaszaival, érdemi segítséget nem kapott.
Azt látták, megváltozott

Az iskola több tanárával is beszéltünk, s megkerestük Horváth Sándorné igazgatónõt telefonon, e-mailen és írásban is, hogy megtudjuk, mi igaz egykori kollégája állításaiból. Elõbb a tankerületi igazgatóra, majd a Klik-re hivatkozva nem kívánt nyilatkozni, s pert helyezett kilátásba, ha rosszat írunk az iskoláról. Majd amikor a Klik-nél közölték, hogy nincs megtiltva egyetlen igazgatónak sem, hogy nyilatkozzon, elhívta munkatársunkat az intézménybe, ahol részletesen beszélt Egyházi Tamás kifogásairól. Néhány nappal késõbb viszont visszavonta az általa elmondottakat.

A megszólaltatott forrásaink elmondták, a férfi pályakezdõ tanárként került az iskolába, szakmailag nagyon felkészült, alapos tanárnak ismerték, olyannak, aki egyre több feladatot kapott, s jól is boldogult azokkal. Megjegyezték, az utolsó években vették észre, hogy megváltozott, a hangulata is ingadozó lett. Bár kollégái, akikkel beszéltünk, tudták, hogy vannak konfliktusai, de azokról nem szívesen beszéltek. Ugyanakkor azt megtudtuk, hogy az események a 2014/15 tanév félév zárását követõ napokban, hetekben gyorsultak fel. Elmondásuk szerint Egyházi Tamás 11 gyermeket buktatott meg. Akkor az értékelések összevetése érdekében az egész tantestülettõl bekérték a dolgozatokat. Az õ esetében viszont – állítják – nem volt meg minden dokumentum. Az igazgatónõ szerint – derül ki egy levélbõl – a jegyek regisztrálásával is gond volt. Ezt követõen ültek be a tanóráira. Azt mondták, egyénileg próbálták kezelni azt is, nem a központilag elõírt tanmenet szerint tanított, csinálhatott egyéni feladatsort.
Nem akart ügyet csinálni

A fizikai atrocitás is a dolgozatok miatt alakult ki. Egy hétfõn kérték, hogy szerdára vigye be azokat. Kedden viszont – magyarázták – a benti lépcsõnél várt a fiatal tanár, s kérdõre vonta az igazgatóhelyettest, hogy milyen jogon kérik tõle a dolgozatokat. Szemtanúk szerint, miután Egyházi elindult lefelé, az igazgatóhelyettes megfogta a karját, de állítják, nem rángatta a férfit. Egyházi, arra a kérdésünkre, hogy miért nem tett rendõrségi feljelentést, ha úgy érezte, hogy látleletet kell vetetnie, azt felelte, nem akart akkor ebbõl ügyet csinálni.

A fiatalember az általa tapasztalt visszaélések miatt a tankerületi igazgatót, Bartháné Balogh Annát is megkereste. Õ válaszában azt írta a tanárnak, hogy az igazgató közlése szerint miután kiderült, hogy nem megfelelõ szakmai következetességgel végezte a munkáját, valóban voltak óralátogatások. Forrásaink szerint ezt követõen táppénzre ment, a kollégái helyettesítették. Csak a tanév végén, júniusban tért vissza. Feladatokat kapott, de azokat néhány volt kollégája szerint nem végezte el. Egy volt munkatársa azt mondta, szakmailag nincs kifogásolnivaló a munkájában, de egy idõ után nem találta meg a hangot a gyerekekkel. Erre azt mondja Egyházi, hogy jó kapcsolatban volt a tanítványaival, tanulmányi versenyeken helyezéseket szereztek, osztálykirándulásokon voltak. Egy másik kollégája szerint középiskolai tanárként jobban megállná a helyét, mivel ott már kiforrottabb érdeklõdésû diákokat taníthatna, bátran követelhetne többet.
Strasbourgig menne

Egyházi Tamás viszont egyelõre nem akar tanítani. Azt mondta, profilt akart váltani, mással foglalkozna. – Elképesztõ stressz éri a tanárokat. 17 fõs osztályom volt, köztük több problémás tanulóm. Mindig próbáltam a legjobbat nyújtani. Mutassanak rá szakmailag, hogy miben hibáztam, de ne abba kössenek bele, hogy mit tanítok – így a férfi, aki azt mondta, az õt ért jogtalan sérelmek miatt a strasbourgi bíróságig is képes elmenni.

– Szabó Zsolt László –
Nem volt rá panasz

Egyházi Tamás a Bartháné Balogh Anna püspökladányi tankerületi igazgatónak írt levelében az etikakönyvben szereplõ Néma sikoly címû film letiltását is kifogásolta. Erre azt a választ kapta az igazgatótól, hogy többórányi elõkészítõ munkát igényelne a film bemutatása, amibe az osztályfõnököt és a biológiatanárt is be kell vonni. Azt javasolta, hogy vegye figyelembe a tantárgyak közötti koncentrációt, mert a biológia esetében a tanterv csak a nyolcadik évfolyamon tartalmazza a nõi nemi szervek felépítését. A tankönyv szerzõje – aki maga is általános iskolai igazgató Óbudán –, Egyházi Tamás megkeresésére azt írta, a kötet több mint tíz éve van forgalomban, s eddig nem vetõdött fel probléma a filmmel kapcsolatban.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!