2024. május 10. Péntek, Ármin, Pálma.
 
Megszüntetik az állami céget, amelyik lassan két éve nem csinál semmitForrás: index
Utolsó módosítás: 2016-04-10 08:08:09
Címkék: Bihari hírek
Ennyi volt: hosszas nyûglõdés után az Energiahivatal szerdai határozatában a cég saját kérésére visszavonta az MFB Földgázkereskedõ Zrt. engedélyét. A döntés régóta érett már, a közel két éve létrehozott állami cég lényegében a születése óta az ég világon semmit nem csinál, neve ellenére például egyáltalán nem kereskedik gázzal, így aztán engedélyre sincsen szüksége.

Hogy akkor miért hozták létre? Találgatták sokan, hiszen már az elején sem volt világos, hogy mi szükség lehet rá. Amikor ugyanis létrehozták, egy másik állami cég, az MVM már foglalkozott gázkereskedelemmel. Sõt a Fõgáz is, amelyet az állam késõbb szintén megvett, majd az állami közmûholding zászlóshajójává tett.

Érthetetlen volt, hogy minek ezek mellé még egy további cég, milyen fogyasztói kört akarnak kiszolgálni az MFB leánycégével. Az egyik verzió szerint leginkább az akkor még erõsen Simicska-hatás alatt álló MVM-es gázcégnek akartak létrehozni egy ellencéget. De egy darabig találgattak arról is, hogy az MFB Földgázkereskedõre esetleg a lakossági földgázellátással kapcsolatban, vagy az új szlovák-magyar-gázvezetékkel összefüggésben lehet szükség.

Aztán késõbb az élet nem nagyon igazolta egyik verziót sem, a vezeték elkészült, de épp pont úgy nem használják semmire, mint ahogy az MFB gázcégét. És az MFB Földgázkereskedõ nem lett az MVM ellenpontja sem.

Az, hogy az állami cég évekig nem csinált semmit, nem jelenti, hogy ne került volna sok pénzbe. Mint ahogy arról korábban a 444 is beszámolt, a százmilliós alaptõkébõl létrehozott vállalat már a 2014-es évet 29 millió forintos mínuszban zárta, pedig mindössze néhány hónapot mûködött az évben. Bérekre elment 9,7 millió forint, béreltek irodát 5,6 millióért, fizettek könyvvizsgálót, gazdasági és jogi tanácsadókat, mind milliós tételek.

Már a tevékenységük végzéséhez szükséges engedélyek kiváltása is kétmillióba került, ami annak fényében, hogy aztán végül egyáltalán nem végeztek tevékenységet, nem tûnik kevésnek. Hogy az azóta eltelt idõszakban mennyi közpénz égett el az MFB cégében, arról megkérdeztük a Miniszterelnökséget is, bár egészen pontos képet várhatóan majd csak a 2015-ös év beszámolójából kapunk. A gázkereskedõi engedély visszaadása mindenesetre arra utal, hogy hamarosan a céget is megszüntethetik.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!