2024. május 30. Csütörtök, Janka, Zsanett.
 
Vasárnapi boltbezárás: csapdát állított az MSZP a FidesznekForrás: index
Utolsó módosítás: 2016-04-21 20:05:35
Címkék: Bihari hírek
Az MSZP országgyûlési javaslatot nyújtott be arról, hogy három évig ne lehessen újra törvényt alkotni a vasárnapi boltbezárásról. A javaslatot aligha engedi a parlament elé a Fidesz, de az MSZP-nek ez is jól jön.

Hiába harcolta ki nagy nehezen az MSZP, hogy gyûjthessen aláírást a vasárnapi boltbezárás eltörléséért, a Fidesz keresztülhúzta a szocialisták számítását múlt héten. Hétfõn Rogán Antal miniszter bejelentette, hogy visszavonják a boltbezárásról szóló törvényt, kedden pedig már meg is szavazta az Országgyûlés.

Az MSZP aláírásgyûjtése így ebben az ügyben lényegében okafogyottá vált, számos bolt már ki is nyitott vasárnap. A Fidesz azért is lépett gyorsan, hogy az MSZP-sek ne tudjanak adatbázist építeni, és ne tudjanak kampányt építeni a vasárnapi boltbezárást elutasító hangulatra. 

A fideszes politikuson kívül Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke is sérelmezte, hogy azután is folytatódik az aláírásgyûjtés, hogy a Magyar Közlönyben is kihirdették a törvényt.

Az MSZP-seknek azonban szükségük van arra, hogy folytassák az akciót. A másik két ellenzéki népszavazás íveit (földtörvény visszavonása, 2 milliós bérplafon visszaállítása a közszférában) ugyanis a tapasztalatok szerint könnyebb úgy aláíratni, hogy közben a vasárnapi boltzárról beszélgetnek az emberekkel. A szocialisták így a hétvégén úgy döntöttek, elérik, hogy jogosan folytathassák az aláírásgyûjtést, és csapdát állítanak a Fidesznek.

Tóbiás József
Fotó: Barakonyi Szabolcs

Tóbiás József pártelnök a szocialista képviselõtársaival egy olyan határozati javaslatot nyújtott be a parlamentnek, amely kimondja: 3 évig nem lehet újra bevezetni a vasárnapi boltbezárást, nem lehet módosítani a most elfogadott törvényen. Azért éppen 3 évig, mert a népszavazás eredménye is ennyi idõre kötelezné a parlamenti képviselõket.

A törvényhozó hatalomnak ez a gesztusa, a határozati javaslat elfogadása a bizonyíték lehet arra, hogy a társadalom többségének akarata népszavazás nélkül is érvényesül.

Ez kényelmetlen helyzetbe hozza a Fideszt. Ugyanis a következõ forgatókönyvek következhetnek:
1.
A Fidesz megszavazza a javaslatot, ami egyértelmûvé teszi, hogy az MSZP sikere a boltbezárás visszavonása. Ráadásul újra felszítja a kormányoldalon a feszültséget, hiszen biztosan akadnak miniszterek, fideszesek és KDNP-sek, akik nem szavaznák meg.
2.
A Fidesz leszavazza a javaslatot. Ezzel az MSZP joggal mondhatná, hogy szükség van mégis a kötelezõ érvényû népszavazásra.
3.
A Fidesz tárgysorozatba sem veszi a javaslatot. Ebben az esetben, és ez a legvalószínûbb, nem szavaz a parlament a dologról, de az MSZP-sek akkor azt tudják és fogják mondani, hogy a Fidesz bármelyik pillanatban bezárhatja a boltokat vasárnap, elég ehhez Lázár János, Kövér László vagy Harrach Péter nyilatkozatait elõvenni.

Az MSZP ezzel a csellel információnk szerint tehát azt akarja elérni, hogy az emberek továbbra is írjanak nekik alá, így pedig reményeik szerint sokkal könnyebb lesz összegyûjteni a 200 ezer aláírást a föld és a bérplafon ügyében.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!