Az elsõ évtized alatt a bankbetét-állomány triplázódott, a forint betétállomány csúcsa 6800 milliárd (azaz 6,8 billió, de inkább maradnék a milliárdoknál, már azok is épp elég megfoghatatlanok) forint körül alakult. A jelenséget jól magyarázza, hogy abban az idõszakban az alapkamat 13 és 6 százalék között ingázott le és fel, volt tehát mibõl kamatot fizetniük a bankoknak.

Ez a nagy sorozat szakadt meg 2012 nyarán, amikor az MNB belekezdett a „nagy kamatvágásba”, a 7 százalékos alapkamatot két év alatt 2,1 százalékig, majd egy kis pihenõ után 0,9 százalékig csökkentve. Ezen idõszak alatt – érthetõ módon – sokat kopott a lekötött betétek népszerûsége: míg 2012 elején még a pénzügyi eszközök 20 százalék fölötti arányát képviselték, addig mostanra ez 10 százalék alá csökkent.


Vajon hova áramlott az a pénz, ami innen elpárolgott? Az alábbiakban az MNB által a háztartások pénzügyi vagyonáról közölt adatokból szemezgetek és megpróbálok rámutatni az érdekesebb folyamatokra.

A pénzügyi eszközök mennyisége 31 ezer milliárd forintról 41 ezerre nõtt 2012 óta, miközben az összetétele jelentõsen átalakult. Még nagyobb a növekedés, ha a hitelek mennyiségét kivonva a nettó pénzügyi vagyont nézzük. Így a vagyon 18,5 ezer milliárd forintról 33 ezerre nõtt.

Orientációs jelleggel a cikket olvasva érdemes fejben tartani, hogy az az eszközosztály, aminek mennyisége nem nõtt legalább 32 százalékkal (41 billió osztva 31 billióval), annak súlya (népszerûsége) csökkent az idõszak során. Mint az alábbi ábrából kiderül, az egyetlen eszközosztály, ami ezt a lécet nem ugrotta meg a lekötött betétek mellett, az a tõzsdei részvények. A harmadik csökkenõ vonal pedig a lakosság hitelállománya. De nézzük mindezt részletesebben!


Az alapmotívum tehát az, hogy ebben az óriási eszközállomány-növekedésben a lekötött betétek állománya 2327 milliárd forinttal, 4 ezer milliárd forint alá esett – ahogy említettem, ez az egyetlen eszközosztály, ahol észrevehetõ csökkenést láthatunk. Érdekes, hogy itt a lakosság körében ritkán tapasztalható pénzügyi tudatosságra bukkanhatunk. Amikor még voltak kamatok, akkor a készpénz- és betétállomány 60 százaléka volt lekötött betétben. Most, amikor jóval kisebb hátránnyal jár a likvidebb eszközök tartása, már sokkal kevesebben kötögetik le pénzüket: a készpénz, látra szóló betét, lekötött betét mindegyike ezen állomány harmadát teszi ki.

Még egy érdekesség, hogy az összességében csökkenõ betéteken belül volt egy osztály, ahol növekedést láthattunk. A külföldön elhelyezett betétek mennyisége – igaz, alacsony bázisról – 2010 óta több mint duplázni tudott (670 milliárd forint). Mármint az a része, amirõl tud az MNB.


Ha elnézem a 2012 eleje óta osztalékkal együtt 92 és 60 százalékot emelkedõ S&P 500 és BUX indexeket, akkor nagyon szomorú látvány, hogy a tõzsdei részvények mennyisége e négy év alatt 500 milliárd forint körül stagnált – tehát a megtakarításokon belüli arányuk drasztikusan csökkent és akkor még az árfolyam-növekedésbõl eredeztethetõ értéknövekedés hiányát szóvá se tettem.

Az elõzõ bekezdés fájdalmát – pláne alapkezelõként – valamelyest enyhíti, hogy az idõszak során százalékosan az egyik legnagyobb gyarapodást a befektetésijegy-állomány, tehát az alapokban kezelt vagyon mutatta. Szerencsére hozzátehetjük, hogy ebben a növekményben az alapok árfolyamnyeresége is közrejátszik. 4 ezer milliárdos állományuk azt jelenti, hogy az elmúlt két negyedévben már népszerûbbek a lekötött betétnél.

Az egyik legörvendetesebb motívum, a 40 százalék körüli növekedést mutató nem tõzsdei részvények és egyéb tulajdonosi részesedések, amely kategóriák nagyjából a lakosság kezében lévõ nem tõzsdei vállalatokat (tehát a saját cégeket) jelentik.

Van két kategóriánk, amit a százalékos növekedés ábránkról kénytelenek voltunk levágni, annyira összenyomta volna a többieket. Az idõszak ezen egyértelmû nyertesei, a BMÁK, PMÁK és KKJ hármas által népszerûvé tett, hatszorozó rövid és triplázó hosszú lejáratú állampapír-állomány.
Kandrács Csaba a Magyar Államkincstár elnöke az V. kerületi járási hivatalban ahol elsõként nyitott állampapír-forgalmazási pontot a Magyar Államkincstár 2013. április 18-án.
Fotó: Földi Imre

Érdemes egy pillanatra elgondolkozni e papírok jellegén. Ezekbõl jelenleg közel 4 ezer milliárd forintnyi forog. Népszerûségük elég érthetõ, mivel hozamaik nagyjából 1,5 százalékkal haladják meg a hasonló, piaci állampapírokét. De nem csak ennyivel jelent nagyobb terhet az adófizetõknek, mert van még egy 1 százalékos forgalmazói jutalék is, ami például az évente megújítandó KKJ-k (kb. 2500 milliárd forintos állomány) esetén még évi 25 milliárd forint költségvetési kiadást jelent. Összességében az jön ki, hogy 2016-ban 80-90 milliárd forinttal fizet többet a költségvetés kamatokra és forgalmazásra, mint tenné azt piaci finanszírozás esetén. Ez tehát idén 80-90 milliárd forint jövedelem-átcsoportosítást jelent azon adófizetõktõl, akiknek nincs ilyen állampapírjuk azok felé, akiknek van.

Még egy tény, ami ezeket az adatokat elnézve megerõsítést nyer: a lakosság 2011 óta összességében folyamatosan fizeti vissza hiteleit – a 2010 végi, 10 700 milliárd forintos állomány mára 7 ezer milliárd közelébe csökkent.

Ennek lehet örülni, hiszen van egy kevésbé eladósodott/sérülékeny lakosság, és ha egyszer ez a dinamika megváltozik (részben a csoknak köszönhetõen a legutolsó havi adat éppen errõl tanúskodik), akkor az sokat segíthet a gazdaságon. Vagy lehet nem örülni, hiszen a GDP szempontjából közvetlenül lassító hatású folyamatról van (volt?) szó és a lakosság jövõbe vetett bizalmáról is sokat elárul.

Ha már a bankbetétek elvándorlását próbáljuk nyomon követni, akkor van még egy kategória, amit nem lehet nem megemlíteni: természetesen az ingatlan. Errõl a piacról már írtunk többször is (például itt és itt), úgyhogy ebbe a cikkbe inkább csak pár sokatmondó ábrát tennék be a Duna House-tól.