Orbán Viktor a hétvégi tusványosi beszédében eltemette a nyugati világot, keményen lehordta az Európai Uniót és az uniós politikai elitet, és azt hangoztatta: velük szemben Közép-Európa jelenti az új Európát, itt még él a régi európai álom.

Ezt az európai álmot Orbán így írta le: az elmúlt ötven évben ha azt mondták egy “német, egy francia, egy brit vagy egy belga” fiatalnak, hogy ha rendesen elvégzi az iskoláit, tiszteli a törvényeket, tiszteli a szüleit, és szorgalmasan dolgozik, akkor biztos lehet abban, hogy többre fog jutni, és jobban fog élni, mint a szülei.

Ez ma már nyugaton szerinte nem igaz, viszont “ha szorgalmasan dolgoznak, akkor egy lengyel, egy cseh, egy szlovák és egy magyar fiatal biztosan jobban fog élni, és elõrébb fog jutni, mint a szülei”.

Ami nagyon jól hangzik, csupán az a baj vele, hogy semmilyen adattal, statisztikával nem támasztható alá. Sõt, a rendelkezésre álló legfrissebb, nemzetközi összehasonlításokon alapuló kutatás szerint
pont a magyaroknak a legkisebb az esélyük arra, hogy elõrébb jussanak szüleiknél.

Bár Magyarországon és általában véve Kelet-Európában nincsenek naprakész, részletes, összehasonlítható adatok az egymást követõ generációk elõrejutásáról, az Oxfordi Egyetem pont Orbán beszéde után két nappal ismertette egy erre vonatkozó európai kutatásának eredményét. Ebben az esélyegyenlõséget vizsgálták 32 országban, azon belül is egészen pontosan azt hasonlították össze, hogy
mennyivel nagyobb esélye van felnõttkorára felsõ középosztálybeli szakmai karriert befutnia annak, aki eleve felsõ középosztálybeli szülõk gyereke,
mint annak, aki a társadalmi-gazdasági spektrum ellentétes végén helyezkedik el.

A grafikon egy "esélyarányszámon" keresztül mutatja be a különbözõ társadalmi csoportokba tartozók közti esélyegyenlõtlenséget. Az arányszám azt mutatja, hogy mennyivel nagyobb esélye van a felsõ középosztálybeli gyereknek felsõ középosztálybeli munkát találnia felnõtt korában, mint egy alacsonyabb társadalmi rétegbe születõ gyereknek. A szám minél kisebb, annál nagyobb az esélyegyenlõség az adott országban.
Grafika: Oxford Egyetem, Institute for New Economic Thinking at the Oxford Martin School

A 170 ezer fõs mintán készült felmérés adatai alapján pedig az jött ki, hogy Magyarországon messze a legnehezebb feltörniük azoknak, akik alacsonyabb vagyoni osztályba születtek. De a lengyelek és a csehek sincsenek sokkal elõrébb, egyedül a szlovákok emelkednek ki az említett közép-európai országok közül.

Ezzel szemben a franciák és a britek az élmezõnyben vannak, és a belgák kilátásai is jobbak, mint a közép-európai országokban. Egyedül Németország lóg ki a sorból annyiban, hogy a nyugati átlagnál náluk valamivel rosszabb a társadalmi mobilitás esélye, bár a lengyeleknél és a magyaroknál azért így is sokkal jobb helyzetben vannak.
Jobban élünk, mint 40 éve?

A másik állítás, tehát az, hogy a fiatalok jobban fognak élni, mint a szüleik, már kevésbé áll hadilábon a valósággal. Igaz, nem világos, hogy pontosan hogyan érthette a miniszterelnök, hiszen ez igazából az ipari forradalom óta minden generációra megállja a helyét.

Bár tény, hogy Nyugat-Európában megtorpant a növekedés a válság óta, ez azért Magyarországra is igaz. Az pedig elég valószínû, hogy az utóbbi néhány év stagnálása nem fog folytatódni generációs távlatban, igazából már mostanában is kezd értékelhetõ növekedésbe fordulni. Hiszen valójában még a válság kitörése óta is növekedett az életszínvonal Nyugat-Európában, holott néhány éve valóban az életéért küzdött gazdaságilag az európai integráció.

Aki tegnap vagy az utóbbi években született az említett (vagy bármelyik más) nyugat-európai országban, az sokkal jobb körülmények között nõhet fel, mint szülei, és várhatóan nagyobb jólétben élheti le az életét, mint felmenõi. Elég, ha megnézzük, hogyan változott az említett országok humán fejlettségi indexe, amely mutató a jövedelem, az egészségügy és az oktatás színvonala alapján méri egy adott hely életszínvonalát.

Ez egyrészt mindegyik érintett országban magasabb, mint valaha, és mindegyikben növekedett az utóbbi években. Másrészt mind a nyolc országra igaz, hogy elég lanyha tempóban emelkedik a mutató, tehát nem arról van szó, hogy irtózatos tempóban zárkóznánk fel a nyugathoz.


Megkérdeztük Havasi Bertalant, a miniszterelnök sajtófõnökét arról, hogy Orbán pontosan mire gondolt beszédében, illetve milyen adatokra alapozta kijelentését, de egyelõre nem kaptunk választ.

Ezért csak feltételezni tudjuk, hogy a miniszterelnök itt valószínûleg nem az életszínvonalra, hanem arra gondolhatott, hogy a közép-európai országok gyorsabb GDP-növekedést produkálnak, mint a nyugatiak. Ez alapvetõen igaz, de két megkötés miatt mégis erõs csúsztatás lenne azt mondani, hogy ebbõl az következik, hogy a keletieknek jobban áll a szénája, mint a nyugatiaknak.
Nyugati szél fútta növekedés

Az egyik, hogy utóbbiak pont azért tudnak gyorsabban növekedni, mert jóval szegényebbek: a fejlõdés korábbi stádiumaiban könnyebb magasabb növekedési rátát elérni, mert egész egyszerûen egy fejletlenebb szerkezetû, gyengébb technológiai hátterû és rosszabb oktatási rendszere miatt gyengébben képzett munkaerõvel rendelkezõ országban egy kis tõkebefektetéssel is könnyen lehet nagyot javítani a gazdaság mozgatórugóin. Ezzel szemben a fejlett gazdaságok jellemzõen jóval lassabban képesek csak növelni a hatékonyságukat, mivel már eleve elég hatékonyak.


Nyugat-Európa gazdaságainak persze ettõl függetlenül nem túl jók a növekedési kilátásai, de Orbán kicsit túlértékeli a magyar gazdaságot, amikor minket állít be a fejlõdõ újnak a tohonya régivel szemben. Amint a fenti grafikonon is látszik, a magyar eleve lassabban növekszik, mint a brit, de alig gyorsabban, mint a német gazdaság.

Ennél is fontosabb a másik megkötés, mégpedig az, hogy a magyar, de általában véve a közép-európai gazdasági fejlõdés alapvetõen a nyugati technológia és a nyugati tõke segítségével valósul meg. Magyarországon ez különösen igaz, hiszen az itteni GDP-növekedés elképesztõ mértékben ki van téve néhány német autógyárnak és az európai uniós transzfereknek, amikor pedig ezekkel baj van, akkor azonnal összeomlik.

Arról nem is beszélve, hogy a Magyarországon nyugati cégek által legyártott árukat aztán jellemzõen nyugati fogyasztók veszik meg. Ha pedig nyugaton romlana az életszínvonal, akkor következésképpen Magyarországon sem termelnének annyit, mert nem tudnák eladni. Ez pedig itthon is kisebb növekedést, kevesebb munkahelyet jelentene.

Jellemzõ, hogy Magyarország a világ 7. leginkább kereskedelemfüggõ országa, és exportunk 81,7 százaléka az EU-ba irányul. Ha tehát süllyed az EU, akkor a magyar gyorsnaszád is léket kap.

Egy másik értelmezési keret, hogy Orbán a fiatalokat sújtó magas munkanélküliségre utalt, ám ebben sincsen teljesen egyértelmû különbség az EU nyugati és keleti fele között. Ha valahol törésvonal van, az inkább az északi és déli államok között fekszik, de Orbán nem õket emelte ki, hanem a belgákat, briteket, németeket és franciákat.


Amint a fenti adatokból is látszik, mindkét országcsoporton belül elég nagyok a különbségek, és nem lehet azt mondani, hogy a közép-európaiak egyértelmûen jobban állnának a nyugatiaknál, sõt: nagyon örülnénk, ha nekünk olyan rossz lenne, mint a németeknek, a németek meg nagyon szomorúak lennének, ha õk lennének a szlovákok.

És akkor arról még nem is esett szó, hogy Közép-Európa dübörgõ gazdaságaiból milliószámra mennek a munkavállalók a hanyatló nyugatra, hogy ott aztán jóval több pénzt keressenek, mint hazájukban.