2024. június 17. Hétfő, Laura, Alida.
 
A Klik a migráns tanulókról kérdezi az iskolaigazgatókatForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2016-08-09 11:21:30
Címkék: Bihari hírek
Idén is meg kell mondani az iskolaigazgatóknak, hogy hány migráns tanuló járt az intézményükbe, írja a Magyar Nemzet keddi száma. A lap birtokába jutott levél szerint az Emberi Erõforrások Minisztériuma (Emmi) kérte meg a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot (Klik) az adatgyûjtésre, de a levélbõl az nem derül ki, hogy ki számít migránsnak és miért érdekes, hogy hányan voltak a 2015-2016-os tanévben. Neveket nem kérnek az iskoláktól, de azt jelenteni kell, hogy hányan kezdték el, de nem fejezték be a tanévet.

Nem ez az elsõ alkalom, hogy ilyen listázást kérnek az oktatási intézményektõl: már tavaly is bekérte a migráns tanulókra vonatkozó adatokat a Klik. Akkor arra hivatkozott az oktatási tárca, hogy segítsék a bevándorló diákok integrációját, tudta meg a lap Mendrey Lászlótól, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnökétõl. Mendrey szerint, ha idén is ez a cél, akkor az dicséretes.

Még 2015-ben Hoffmann Rózsa – már akkor is csak – volt köznevelési államtitkár az oktatásügy egyik legnagyobb kihívásának nevezte a „népvándorlás” miatt hazánkba érkezõk tanítását. Hoffman tavaly elmondta, az érkezõk oktatását a magyar diákokéval közös rendszerben kell megtenni.

A lap az Emberi Erõforrások Minisztériumától és a Kliktõl is megpróbálta megtudni, hogy kiket ért migránsok alatt és miért van szükség az adatgyûjtésre, de nem kaptak választ.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!