2024. június 17. Hétfő, Laura, Alida.
 
Jöhet a Diákhitel 3Forrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2016-08-09 11:56:08
Címkék: Bihari hírek
A Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója nem tartja kizártnak, hogy bevezetik a Diákhitel 3-at – írta az MTI a Magyar Nemzet alapján.

Bugár Csaba a napilap keddi számában úgy nyilatkozott: várhatóan OKJ-s képzésekre is fel lehet majd venni a diákhitelt, valamint az élethosszig tanulás jegyében akár a 40. életév felett is igénybe lehet majd venni a kölcsönt.

Egyébként az egyetemisták, fõiskolások 14 százaléka nem fejezi be a tanulmányait. Ebben a helyzetben a 2001-es alapítás óta idén júliusig 20 ezer szerzõdést kellett felbontaniuk a törlesztések elmaradása miatt. Jelenleg sem fizet 3 ezer adós – tette hozzá.

Ugyanakkor az elmúlt 15 évben 373 ezer hallgató vett már fel diákhitelt és egyharmaduk már vissza is fizette tartozását – mondta Bugár Csaba a lapnak.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!