2024. június 17. Hétfő, Laura, Alida.
 
Egymillió betöltetlen állás van NémetországbanForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2016-08-10 12:45:52
Címkék: Bihari hírek
Nem csak Magyarországon nem találni elég embert a munkahelyekre, Németországban egymillió álláshely volt betöltetlen az év második negyedében a szövetségi munkaügyi ügynökség kutatóintézete, az IAB szerint. Ez 10 százalékkal több betöltetlen munkahely, mint egy évvel korábban.

Az IAB 9000 céget és munkaadót kérdezett meg, ebbõl számolta ki, hogy
az ország nyugati részén 767 ezer,
a keleti tartományokban - a volt NDK területén - pedig 218 ezer munkahelyre nem találtak embert a cégek.

A felmérés szerint nagymértékben emelkedett például a munkaerõigény az oktatás és képzés területén, április és július között 45 ezer ilyen munkahelyre kerestek jelentkezõt az egy évvel korábbi 32 ezer után. A tanárok iránt az IAB vezetõje szerint részben a menekültek beáramlása miatt is nõtt az igény.

A német munkaerõhiány a magyar gazdaságnak nem jelent túl jót, mert nálunk nem azért nem találni elég dolgozót, mert annyi új munkahely jött létre (bár nyilván azért ez is közre játszik), hanem mert sok szektorban a dolgozók inkább elmentek nyugatra, részben pont Németországba, jóval több pénzt keresni ugyanazért a munkáért. Ha pedig ott most nagy igény van a dolgozókra, az Magyarországról még több embert csábíthat ki, vagyis nálunk még kevesebb munkaerõ marad. A magyar munkaerõhiány pedig már olyan nagy, hogy amiatt már egy autóipari beruházást is elbukott a magyar gazdaság.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!