2024. május 29. Szerda, Magdolna.
 
Lebukott a nagy sókartellForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2016-08-11 10:58:12
Címkék: Bihari hírek
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a napokban vádat emelt versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban bûntette miatt összesen 11 fõ, többségükben útfenntartásban közremûködõ magyarországi cégek vezetõivel szemben - közölte a Fõvárosi Fõügyészség.

A kartellezõket még 2013 végén jelentette fel a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium akkori infrastruktúráért felelõs államtitkára. A nyomozás pedig arra jutott: a cégvezetõk az általuk irányított 7 céggel 2013-2014-ben összejátszottak az árak felnyomása érdekében a magyar közutak karbantartását és fenntartását végzõ állami vállaltok és önkormányzatok, továbbá önkormányzati közterület fenntartó cégek által kiírt közbeszerzési eljárásokban.

A vádirat szerint hatmilliárd forint értékû útszórósó-tendereket csaltak el, valamint kisebb tételben útburkolati jelek festésére is kartelleztek. Elõre megegyeztek, hogy melyikük viszi majd melyik közbeszerzést és milyen áron. Még referenciát is adtak egymásnak, sõt a pályázati nyomtatványokat is közösen töltötték ki.

Egyes esetekben az együttmûködõ cégek alvállalkozói megrendelést kaptak a késõbbi gyõztestõl, míg más esetekben a regionális piacokat osztották fel egymás között.

A vádlottak terhére rótt bûncselekmény egytõl öt évig terjedõ szabadságvesztéssel büntethetõ - az ügyészség a vádiratban indítványozta a szabadságvesztések és mellettük pénzbüntetések kiszabásán túl a cégvezetõ vádlottak esetében azt is, hogy a bíróság határozott idõre tiltsa el õket bármely gazdasági társaság vezetésétõl - áll az ügyészség közleményében, amelyet az MTI közölt.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!