Véleményem szerint az alkudozás de facto elbukott, de ezt senki sem vallja be

– ezzel a nyilatkozattal robbantott a múlt hétvégén Sigmar Gabriel német gazdasági miniszter, aki az Európai Unió és az Egyesült Államok majd három éve nagyon lassan döcögõ és egyre nagyobb ellenállásokba ütközõ szabadkereskedelmi tárgyalásáról beszélt a német sajtónak. A német szociáldemokrata politikus és alkancellár azt mondta, hogy az európaiak nem akarták alárendelni magukat az amerikai követeléseknek, az eddigi 14 tárgyalási fordulón pedig a tervezett egyezmény 27 fejezetébõl egyetlen egyben sem sikerült megegyezni. Éppen ezért Gabriel szerint a TTIP, vagyis a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség létrehozásáról szóló megbeszélések már gyakorlatilag kudarcba is fulladtak.

A német politikus nyilatkozata után mások is megszólaltak az ügyben:
François Hollande például múlt kedden arról beszélt a francia diplomaták értekezletén, hogy nem lát esélyt arra, hogy még Obama elnöksége alatt lezárják a TTIP-tárgyalásokat, pedig korábban ez volt a cél, az egyeztetési folyamat pedig nagyon egyenlõtlen.
A francia kormány külkereskedelmi államtitkára, Matthias Fekl pedig egyenesen azt mondta, hogy arra fogják felszólítani az Európai Bizottságot, hagyjanak fel a megbeszélésekkel.
Az osztrák gazdasági miniszter/alkancellár, Reinhold Mitterlehner inkább abbahagyná és elõröl kezdené a tárgyalásokat az Egyesült Államokkal, teljesen új alapokról;
Christian Kern osztrák kancellár pedig a TTIP mellett a Kanada és az EU közötti, már lezárt CETA-szerzõdést is kidobná inkább a kukába, hogy védje az osztrákokat a multik hatalmától.

Ezeknek a politikusoknak persze kevés fogalmuk lehet arról, hogy valójában mi zajlik a tárgyalásokon, a tárgyalódelegációk vezetõi pedig gyorsan körbe is nyilatkozták a sajtót, hogy nincs itt semmi gáz, minden halad, ahogy kell, talán kicsit lassabban, de lesz ebbõl még megállapodás.

Az Európai Bizottság vezetõ szóvivõje, Margaritis Schinas azt mondta a sajtónak, a tárgyalások nemhogy nem buktak el, de haladnak, sõt, most érnek csak el igazán döntõ szakaszba. Cecilia Malmström, az EU kereskedelempolitikáért felelõs biztosa pedig kijelentette: továbbra is az a cél, hogy még Barack Obama amerikai elnök mandátumának lejárta elõtt tetõ alá hozzák az egyezményt, és bár néha nehezek az egyeztetések az amerikaiakkal, tudták az elejétõl, hogy így lesz.

Az Európai Unió külügyminiszteri tanácskozásának résztvevõi Brüsszelben 2016. május 13-án, ahol a transzatlanti szabad kereskedelemrõl tárgyaltak.
Fotó: Olivier Hoslet / MTI

De a negatív politikai nyilatkozatok önmagukban is jelzik, hogy miért problémás a projekt, aminek a világ legnagyobb gazdasági övezetét kellene létrehoznia. Hogy önbeteljesítõ jóslattá válnak-e a TTIP-t temetõ nyilatkozatok, azt majd meglátjuk, ugyanakkor tény, hogy már eddig is eléggé döcögõsen haladt elõre az amerikai/európai megaprojekt, ami körül egyre inkább fogy a levegõ.
Pedig olyan szépen indult

A TTIP az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti szabadkereskedelmi egyezmény lenne, amirõl 2013 óta tárgyalnak, és amit az eredeti tervek szerint még Obama elnöksége alatt alá kellett volna írni. A célja az lenne, hogy még könnyebbé és szabadabbá tegye az áruk és a tõke áramlását az Atlanti-óceán két partja között. Ha megvalósulna, akkor a föld két legfejlettebb és a világ GDP-jének 60 százalékáért felelõs gazdasági térségét kötné össze.

Az Európai Bizottság annak idején azzal reklámozta az egyezményt, hogy a megnövekedett kereskedelemtõl évente 119 milliárd euróval nõne az EU GDP-je, vagyis ha egyenlõen elosztanánk, minden európai család jövedelme évente 545 euróval (mai árfolyamon nagyjából 143 ezer forinttal) növekedne. A haszon persze sosem oszlana meg pont így, de azért az ígéret mindenképpen szép, még ha ez a számítás sokak szerint túlságosan optimista is. Csakhogy az, ahogy el lehetne érni a növekedést, és az, ahogy errõl a két fél tárgyal, óriási ellenállást generált az Atlanti-óceán mindkét oldalán.

Mivel a vámok már így is elég alacsonyak a legtöbb terméknél Európa és Amerika között, ezért a TTIP-ben leginkább úgy akarják növelni a kereskedelmet, hogy megpróbálják összehangolni a különbözõ termékek és szolgáltatások szabályozását. Ennek sok területen van értelme, például teljesen fölöslegesen van külön eltérõ szabályozás arra az EU-ban és Amerikában, hogy pontosan mekkora legyen az autók visszapillantó tükre. Sok esetben viszont olyan szabályozásokról van szó, mint hogy hogyan engedélyezünk veszélyes vegyszereket, vagy hogy mivel lehet kezelni az elfogyasztott állatokat és zöldségeket.
Az egyezmény ellenzõi pedig attól félnek, hogy amikor össze akarják hangolni a szabályozásokat, inkább a szigorút lazítják, mint a lazát szigorítják majd,

így pedig bár több termék jön-megy majd az USA és az EU között, ez nagyobb környezetszennyezéssel vagy a fogyasztók egészségének kockáztatásával járhat majd. Ráadásul a szabályozások kialakításába jó nagy beleszólást engedne a tervezett egyezmény a cégeknek, amelyek egy külön erre kialakított bíróságon be is perelhetnék az államokat, ha úgy érzik, hogy valamilyen szabály (például hogy egységes csomagolása legyen a ciginek) szerintük korlátozza a cég nyereségességét. Így az ellenzõk szerint félõ, hogy a TTIP-vel a nagy amerikai és persze európai vállalatok érdekei sokkal nagyobb súllyal esnek latba, mint az állampolgároké.

A több mint négyszáz éve kivégzett angol katolikus lázadó Guy Fawkes maszkját viselõ aktivista az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi egyezmény a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség (Transatlantic Trade and Investment Partnership TTIP) ellen tiltakozásul felállított nyolc méter magas felfújható trójai falónál amelyet a Föld Barátai Európa nemzetközi akciósorozata keretében a Magyar Természetvédõk Szövetsége és a Közép-magyarországi Zöld Kör állított az Országház elõtti Kossuth Lajos téren 2016. május 5-én.
Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Megnyugtatni pedig elég nehéz az ellenzõket, a tárgyalások menete ugyanis szigorúan titkos – hogy pontosan mirõl egyeztetnek a felek, mit ajánlanak fel miért cserébe, azt nagyon kevesen tudják, õk pedig nem nagyon beszélnek róla. A tárgyalás annyira titkos, hogy még az Európai Parlament és a tagállamok képviselõi is csak egy zárt teremben nézhetnek bele a bonyolult jogi szövegbe, rögzíteni pedig semmit sem rögzíthetnek belõle. Ez standard eljárás az ilyen egyeztetéseknél, itt mégis kiütötte a biztosítékot, fõleg amikor a különbözõ kiszivárgott tárgyalási anyagok nagyjából igazolni látszottak azt, amitõl az egyezmény ellenzõi tartottak.
Hosszú az út lefelé

A TTIP-nek egy ideje már nem áll nagyon jól a szénája, és nemcsak azért, mert sokan tüntetnek ellene, hanem azért is, mert a felek nem is nagyon tudtak megállapodni egy rakás kulcsfontosságú dologban. Már tavaly nyáron úgy nézett ki, hogy részben a tiltakozások, részben a felek eltérõ gazdasági érdekei miatt sok kérdésben képtelenség lesz megállapodni, a génmódosított élelmiszerek szabályozásától a parmezánsajt eredetvédelmén át a bankrendszer szabályozásáig.

A helyzet azóta sem javult igazán, Matthias Fekl francia külgazdasági miniszter Sigmar Gabriel megjegyzése kapcsán például arról panaszkodott a CNBC mûsorvezetõjének, hogy míg sokan az európai felet vádolják túlzott protekcionizmussal, addig az USA ugyanolyan protekcionista, mert például nem hajlandó jobban kinyitni a közbeszerzési piacát az európai cégeknek.

A Greenpeace környezet- és természetvédelmi civil szervezet által közreadott képen a szervezet aktivistái egy titkos megállapodás kivonatát vetítik a német törvényhozás épületének a berlini Reichstagnak a homlokzatára 2016. május 2-án hajnalban.
Fotó: MTI

Az sem használt a tárgyalásoknak, hogy májusban a Greenpeace megszerzett és kiszivárogtatott az amerikai tárgyaló delegáció belsõ dokumentumaiból 200 oldalt, amibõl kiderült, hogy az amerikai kormány tényleg nagyon szeretné, ha
az EU több GMO-t tartalmazó terméket, állatokon tesztelt kozmetikumot és hasonlót engedne be a piacára;
teljesen átalakítaná azt, ahogy mondjuk rovarirtó szereket engedélyeznek az unióban;
és többek között azzal zsarolja az EU-t, hogy ha nem enged ezekben a dolgokban, akkor az amerikai állam nem engedélyezi majd, hogy az európai országok amerikai gázt vegyenek.

Több európai politikus már akkor arról kezdett beszélni, hogy ilyen feltételekkel inkább hagyni kellene az egész EU-USA bizniszt, köztük François Hollande francia elnök.
Aztán júniusban jött a brexit-népszavazás, ami szintén keresztbe tett a tárgyalásoknak.

A tárgyalások helyzetét ismerõ források Brüsszelben és Washingtonban már akkor is azt mondták, hogy a britek döntése miatt a tárgyalások legjobb esetben is leállnak majd addig, amíg az EU és Nagy-Britannia le nem rendezi a válást. Legrosszabb esetben pedig a brexit teljesen kinyírja a szabadkereskedelmi tárgyalásokat, mert az európai piac 16 százalékát jelentõ, az EU második legnagyobb gazdaságának számító Nagy-Britannia nélkül már nincs túl sok értelme az egész TTIP-nek.
Minden csak politika

Persze az amerikai félnek a szabadkereskedelmi tárgyalásoknál a geopolitikai szempontok mindig legalább ugyanolyan fontosak, mint a pusztán gazdaságiak, ebben az esetben az, hogy Európát az orosz befolyással szemben még jobban az Egyesült Államokhoz kösse egy egyezmény, így csak azért, mert a britek kiszálltak a buliból, Washington még biztosan nem mondana le a TTIP-rõl. Az viszont biztos, hogy a brexit miatt sok mindent át kell gondolnia az amerikai félnek.

Viszont a szabadkereskedelem pártján állni az Egyesült Államokban és Európában is egyre kevésbé népszerû: az amerikai elnökválasztási kampány egyik kiemelt kérdése, hogy az USA kereskedelmi egyezményei milyen hatással voltak az amerikai iparra. Igaz, ha Hillary Clinton nyer, akkor az amerikai kormány inkább szabadkereskedelem-párti lesz, de Clinton a politikai tõkéjét várhatóan inkább egy másik, már aláírt nagy projekt, az Ausztráliával, Japánnal és még egy rakás ázsiai és dél-amerikai országgal kötött Csendes-óceáni Partnerség (TPP) ratifikálására használja majd el. És mivel ez ellen még többen háborognak Amerikában, még a Demokrata Párton belül is (Bernie Sanders vezetésével), így nem biztos, hogy utána Clinton még a sehol nem tartó EU–USA-egyezménnyel is foglalkozni akar.

Az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti tervezett szabadkereskedelmi megállapodás a Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerség (TTIP) ellen tüntetnek ezrek a hannoveri operaház elõtt 2016. április 23-án.
Fotó: Christian Charisius / MTI

Mire azonban eldõl, hogy ki lesz a következõ amerikai elnök, addigra Németországban és Franciaországban is még csak belemelegszenek majd a politikusok a 2017-es választások kampányába. François Hollande és kormánya is valószínûleg ezért (is) kezdett el hátat fordítani a tárgyalásoknak. Az sem véletlen, hogy a német alkancellár elkezdte temetni a TTIP-egyezményt, a Németországban ugyanis a választók négyötöde ellenzi az egyezményt,
Sigmar Gabriel pártjának pedig Angela Merkel Kereszténydemokrata Uniójával kell majd versengenie a 2017-es választásokon. 

Merkel egyelõre kitart amellett, hogy az egyezmény kell Európának és Németországnak, ami amúgy valószínûleg tényleg a legtöbbet nyerné azon, ha lenne egy ilyen egyezmény.

Attól persze, hogy több politikus azt mondja, hogy nem szeretné ezt az egyezményt, még biztosan nem állnak majd le a tárgyalások – az ilyen nyilatkozatokat inkább a szavazatgyûjtés motiválja, mint a nemzetközi gazdasági megfontolások. Caroline Freund, a washingtoni Peterson Institute közgazdásza azt mondta errõl, hogy érdemes fenntartásokkal kezelni az ilyen politikusi kijelentések hatásait, fõleg azért, mert a TTIP egy óriási egyezmény, akkora, amekkorát még egyik fél sem tárgyalt végig, így az, hogy egy ideig nem történik semmi, vagy hogy néha irányt kell váltani, természetes.

Az ellenzõ nyilatkozatokkal viszont el lehet érni azt is, hogy az amerikaiak úgy érezzék, puhítaniuk kell az álláspontjukon, különben bukhatják az egész egyezményt.Ugyanakkor arra már õ sem tenné fel az összes pénzét, hogy biztosan lesz egyezmény az EU és az Egyesült Államok között.