Utolsó módosítás: 2016-09-12 17:20:33 |
|
„Miért szégyellnénk, hogy a hazánknak is dolgozunk?” – kommentálta a HVG-nek Csetényi Csaba, a Network 360 kommunikációs cég vezetõje, hogy az elmúlt bõ egy évben 12,5 milliárd forintot nyert cége az államtól kommunikációs feladatokra. Szerinte az állam ma a legnagyobb szereplõ a kommunikációs piacon, õk pedig már 2003 óta dolgoznak állami projekteken is. Csetényi, akinek a cége a migránsellenes kampányt is viszi, civilként is úgy véli, hogy a magyar kormány helyesen gondolja: emlékeztetni kell a lakosokat arra, hogy Európa legfontosabb értékei veszélyben vannak. Most a migránsok ügye a legfontosabb téma, tehát a kampány mûködik, õ pedig erre szerzõdött.
A Pasa Parkban lakó üzletember elmondta, nem õ költözött Rogán Antal szomszédságába, hanem Rogánék költöztek mellé, ahogy a többi híres szomszédja is késõbb jött oda, mint õ. Viszont amióta az újságok a szomszédságról cikkeznek, felmerült benne, hogy jobb lenne elköltözni, de szereti azt a lakást, szóval inkább marad.
Csetényi ma is büszkén vállalja az elsõ feleségével közösen gyártott Ûrgammák sorozatot, szerinte „egy nagyszerû dolog volt, 74 ezer gyereknek segített, hogy javítson a tanulmányi eredményein”. Ugyanakkor, nehéz pillanat volt, amikor gyereke ráakadt a neten egy Ûrgammák-részletre, és megkérdezte tõle, hogy „ezt te csináltad?”.
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
|