2024. május 28. Kedd, Emil, Csanád.
 
Obama feloldotta a Mianmar elleni szankciókatForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2016-10-15 19:25:36
Címkék: Bihari hírek
Barack Obama amerikai elnök enyhítette a a Mianmar ellen hosszú ideje fenntartott gazdasági szankciókat. Az errõl szóló rendeletet néhány héttel azután adta ki, hogy találkozott az ország de facto vezetõjével, Aun Szan Szu Kjivel.

A világ szegényebb országainak elérhetõ kereskedelmi kedvezményektõl még 1989-ben fosztották meg Mianmart emberi jogi visszaélések miatt. A Fehér Ház szerint viszont erre a korlátozásra már nincs szükség, mert az ország az utóbbi években jelentõs lépéseket tett a demokrácia irányába, így már nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot az Egyesült Államok ellen. A lépéssel Obama segítené a délkelet-ázsiai országban folyó nehézkes demokratikus átmenetet.

Bár a legtöbb vállalatra ezzel alacsonyabb vámok fognak vonatkozni, azért néhány korlátozás továbbra is érvényben marad, például egy legalább száz szereplõs feketelista olyan cégekkel és személyekkel, akik a korábbi elnyomó katonai juntához kapcsolhatók, amely 1962-tõl egészen 2011-ig vezette az országot.

Mianmar tavaly novemberben tartotta évtizedek óta az elsõ szabad választást, amelyet Aun Szan Szu Kji pártja nyert meg.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!