Bár láttunk már több példát arra, hogy a mentes-nemmentes jelenséggel vissza lehet élni, vagy legalábbis marketinges trükként használni, a BPA-mentes matricák burjánzása azért felvet pár kérdést:
Mi a fene az a BPA?
Mi történik, ha olyan mûanyag dolgokat használok, amelyek nem mentesek?
A BPA-mentes plecsnik megjelenése elõtt évtizedekig ki voltunk téve ennek a káros anyagnak?

Life in plastic, its fantastic

A BPA, kicsit szakmaibban biszfenol-A, még kémikusabbul (CH3)2C(C6H4OH)2, egy szintetikus szerves anyag, elõször egy orosz vegyész, Alekszandr Gyianyin állította elõ 1891-ben. Komolyabban az 1950-es évektõl kezdtek kísérletezni azzal, hogy mire is lenne jó, és kiderült, hogy remekül alkalmazható a polikarbonátok gyártásában, a mûanyag szép áttetszõ, egyben kemény és ellenálló lesz tõle. Ma rengeteg mûanyag termékben van ott a BPA, olyan dolgokban is, ahol nemigen látni BPA-mentes feliratokat: vízvezetékek csöveiben, kontaktlencsékben, DVD-lemezekben, az elektronikus kasszákban használt hõpapírban, autógumikban, még egyes fogtömésekben is.

Van azonban még egy fura tulajdonsága a BPA-nak: a szervezetben hasonló hatást fejt ki az ösztrogénhez, vagyis a nõi nemi hormonhoz. Ezt valójában már az 1930-as években felfedezték, bõven a mûanyagipari felhasználás elõtt, sõt, a híres brit biokémikus, Sir Charles Dodd még azzal is kísérletezett egy idõben, hogy hormonkezelésekhez szintetikus ösztrogénként használja a BPA-t. Miután kiderült, hogy a hormonális hatás elég gyenge (a legfontosabb nõi nemi hormon, az ösztradiol 37 ezerszer erõsebb), ezt a felhasználási területet elvetették, és el is felejtették az anyagot vagy két évtizedre, amikor a Bayer és a GE laborjai felfedezték a vegyiparnak. Az tehát, hogy a BPA belebabrál az ember hormonháztartásába, régóta ismert tény, és ezt a 2000-es évek közepére egy csomó modern kutatás is igazolta. Ez a hatás aztán számos betegséggel és rendellenességgel összefüggésbe hozható: rák, meddõség, a pajzsmirigy különféle problémái, emésztõ- és idegrendszeri zavarok, ijesztõen hosszú a sor.
A viták és kutatások jó ideje nem is azon folynak, hogy káros-e a BPA, hanem azon, hogy mi az a mennyisége, ami még nem káros az egészségre.

Ezen nem kell megbotránkozni, a világ összes anyagából létezik olyan mennyiség vagy töménység, ami még tolerálható, és olyan is, amibe belehal az ember – mind a két kategóriába beleférnek a legdurvább mérgek, de az olyan, élethez nélkülözhetetlen anyagok is, mint a víz vagy az oxigén.

A kellemetlen dolog az, hogy valamennyire ingoványos talajon áll minden kutatás, ami egy évi 400 milliárd dolláros iparág egyik legfontosabb termékérõl próbálja megmondani, hogy mennyit szabad használni belõle – bármilyen tanulmány is jelenik meg, az automatikusan együtt jár a gyanúsítgatásokkal, hogy azt ki finanszírozta, és az eredmények kinek állnak érdekében. Elõfordultak már csúnya esetek hasonló helyzetben, és ennek most a tényleg független kutatók isszák meg a levét.

Akárhogy is, az EU Élelmiszerlánc és Állategészségügy Állandó Bizottsága 2010-ben betiltotta a BPA felhasználását cumisüvegekben, és korlátozta a vegyület használatát mindenféle, élelmiszerekkel érintkezésben használt anyagban. Az engedélyezett kioldódási határérték 0,6 mg/kg, a tudomány jelenlegi állása szerint ilyen bevitel mellett a BPA nem jelent veszélyt. A legújabb fejlemény idén nyári: az Európai Bizottság egy olyan irányelvtervezetet mutatott be, ami szerint 3 év alatti gyerekeknek szánt játékokban a határértéket még lejjebb kéne szorítani. Ennek a jogszabállyá válása és életbe lépése 2018 közepén várható.

Ebbõl elõször is az fakad, hogy ha cumisüvegen látunk BPA-mentes matricát, az üres marketinges humbug, olyasmivel hirdeti magát, ami egyébként az összes cumisüvegre igaz. Másodszor pedig az, hogy elvileg nincs gáz, az EU-ban hivatalosan csak olyan mûanyag termékek hozhatók forgalomba, amelyekben határérték alatti a BPA-tartalom. (A szürkeimport sok árnyalatában játszódó kínai cuccok köre már más kérdés.)

Megnyugodtak?

Kár volt. Egy 2015-ös kutatás kiderítette ugyanis, hogy a BPA-mentes termékekben a biszfenol helyettesítésére használt anyagok hormonálisan pontosan ugyanazokat a folyamatokat indítják el a szervezetben, hasonló intenzitással, mint maga a kiátkozott BPA. Ugyanott vagyunk tehát, ahol indultunk: van valami a mûanyagban, ami nem túl jó a szervezetünknek, és csak reménykedhetünk abban, illetve bízhatunk a tudósok szavában, hogy túl keveset kapunk belõle ahhoz, hogy gondot okozzon. Azzal a kellemetlen tudattal a háttérben, hogy igazán hosszú távú, több évtizedes követéses vizsgálatok még nincsenek a BPA és társai hatásairól. Márpedig a BPA-t vagy negyven-ötven éven át különösebb korlátozás nélkül használta a mûanyagipar.

Nem tudjuk, hány ember halt meg vagy lett beteg ezalatt a mûanyagok miatt. De azt tudjuk, hogy a fejlett világban egy csomó betegség és jellegzetes egészségügyi állapot – mellrák, elhízás, korai pubertás – sokkal gyakoribb, mint a fejletlenebb országokban. Ez az életmódunk eredménye. Közegészségügyi szempontból a felhevített mûanyagokat úgy kellene tekintenünk, mint a szervezetünkbe kerülõ veszélyes anyagok forrása, és elkerülni az ilyen helyzeteket – magyarázta a Wall Street Journalnek dr. Rolf Halden, az Arizonai Állami Egyetem kutatóközpontjának vezetõje. Más szakértõk élesebb hangot ütöttek meg:

Egy méreg simán megöl, de egy BPA-szerû vegyület átprogramozza a sejtjeidet, és majd az unokádban okoz olyan betegséget, ami megöli õt – ijesztgette 2014-ben, a második nagy BPA-pánik idején (az elsõ még 2008-ban volt) az amerikai médiát Frederick vom Saal biológusprofesszor. Akirõl aztán késõbb kiderült, hogy elég kétes minõségû és hátterû kutatások alapján állította ezt.

Az ÁNTSZ kérdésünkre azt írta: Bár az Európai Élelmiszer-biztonsági Hivatal (EFSA) állásfoglalása szerint a jelenlegi BPA-bevitel mellett sem a felnõttek, sem a gyermekek egészsége nincs veszélyben, a várandósság ideje alatt, a magzat egészsége érdekében, vagy kisgyermekek esetében javasolt jobban figyelni a BPA-bevitel mértékére. Hát akkor nézzük a BPA elkerülésének három fõ pontját.

Egy: nyugi, a PET-palackban nincsen

Bár a gyerekjátékok mellett ez az online para leggyakoribb forrása, az ásványvizes és üdítõs mûanyag palackok valójában nem tartalmaznak BPA-t, ami ebbõl fakadóan nem is tud beleoldódni az italba. Ezt kérdésünkre az ÁNTSZ megerõsítette.

Kettõ: a BPA-kód titka

A mûanyag termékeket újrahasznosítási kódokkal jelölik, a neten keringõ bölcsesség szerint a 3-as és a 7-es mutatja a BPA-tartalmat, az összes többi szám biztonságos. Sajnos ez a valóságban nem ennyire egyszerû. Megint csak az ÁNTSZ tájékoztatása szerint: Általánosságban, az 1, 2, 4, 5 és 6 újrahasznosítási kódszámokkal jelölt mûanyagok nagy valószínûséggel nem, míg a 3-as (PVC) és 7-es (minden egyéb mûanyag, így például polikarbonátok és epoxigyanták) kódszámmal jelöltek tartalmazhatnak BPA-t. Vegyük észre a feltételes módot: a kódok nem utalnak egyértelmûen a BPA-tartalomra. A leggyanúsabb a kis háromszög ikonban a hetes kód, és ha a mûanyag átlátszó, merev, könnyû, de nem törékeny. De még ez sem jelent biztosat, valójában bármilyen kód mögött lehet BPA-tartalmú és mentes anyag is.

Három: mitõl jön ki a BPA a mûanyagból?

A vegyület kioldódását a magas hõmérséklet és az erõsen savas vagy lúgos közeg segíti elõ leginkább. Ilyesmi egy mûanyag edénnyel leginkább a mikróban vagy a mosogatógépben fordulhat elõ, ezért a NIH, az amerikai egészségügyi minisztérium egyik legfontosabb kutatóközpontja és háttérintézménye például azt ajánlja, hogy polikarbonát (7-es kód, emlékeznek?) edényekben ne mikrózzunk ételt, és ne mosogatógépben tisztítsuk õket.

A másik gond az lehet, ha nem gyorsan, hanem lassan, de sokáig oldódik ki a mûanyagból a BPA. Hosszú távú élelmiszer-tárolás során és a tárolóedény sérüléseivel (kopás, karcolódás) a lassan kioldódó anyagok is nagyobb mennyiségben kerülhetnek a palackban vagy dobozban lévõ élelmiszerbe, italba, és nem csupán a mûanyagból készült tárolók, de a fém vizespalackok belsõ bevonata is tartalmazhat BPA-t – írta az ÁNTSZ, hozzátéve, hogy ez nem jelenti azt, hogy ne tárolhatnánk ételeinket mûanyag dobozban. Ha egy ilyen mûanyag eszköz tartalmaz is BPA-t, akkor sem nagy a valószínûsége, hogy hétköznapi körülmények között egészségkárosító mértékû hatásnak lennénk kitéve.
Akkor most kell félni? Vagy jobb félni, mint megijedni?

Ha elfogadjuk azt, hogy a tudománynak hinni a legokosabb dolog, amit úgy általában tehetünk, akkor rettegnünk nem kell a BPA-tól, de biztos, ami biztos alapon nem baj, ha igyekszünk csökkenteni a kockázatot, fõleg terhes nõk és kisgyerekek esetén. Attól biztosan nem lesz bajunk, ha mûanyag helyett üvegtányéron mikrózzuk a kaját.

(Ha nem fogadjuk el, a szerkesztõség címén korlátozott mennyiségben, jutányos áron kaphatók BPA-kivezetõ homeopátiás Grabovoj-számok.)