2024. június 1. Szombat, Tünde.
 
Soha nem látott mértékben kell többet fizetni az alkoholértForrás: origo.hu
Utolsó módosítás: 2017-12-18 20:43:56
Címkék: Bihari hírek
Nem tágít a skót kormány, és a december elejétől január végéig tartó társadalmi konzultáció ellenére úgy tűnik, tényként lehet kezelni, hogy május 1-től megemelik az alkoholos italok kötelező minimális árát. Az intézkedés hátterében az alkoholfogyasztás visszaszorítása áll, ám egy jelentés szerint, a kormány akár túl is lőhet a célon, olyan mértékű drágulásra kell számítani.

Átlagosan akár 35 százalékkal is nőhetnek az alkoholos italok fogyasztói árai május 1-től, ha a skótoknál hatályba lép a minimális ár emelésére vonatkozó kormányzati rendelkezés – írja több más online portál mellett a BBC is. A változás pedig az alkoholos italok 70 százalékát érintené. Bár a döntés mögött alapvetően üdvözlendő szándék áll, egyesek arra figyelmezetnek, az árdrágulás annyira visszavetheti a fogyasztást, hogy annak költségvetési hatásai is lehetnek.

Csatába vonulnak az alkohol okozta halálesetek miatt

Az Egyesült Királyság Legfelsőbb Bírósága korábban hozott határozatában, törvényesnek találta azt a gyakorlatot, hogy a kormányzat minimum értékesítési árat határozott meg az alkoholra, a termékek százalékban kifejezett alkoholtartalma alapján. A gyártócégek ezzel fontos csatát veszítettek az állammal szemben, amely az alkoholfogyasztáshoz köthető halálesetek számának drasztikus emelkedésével magyarázta azt a törekvését, hogy a piaci viszonyokat részben háttérbe szorítva, maga akarja kontrollálni az árakat.

A skót kormány most úgy döntött, 50 pennyre emeli azt a meghatározott minimális árat, mely a termékek százalékban kifejezett alkoholtartalmára alapján adódik.

1 százaléknyi alkoholtartalom május 1-től legalább 50 pennyt jelentene, a mostani, italfajtánként eltérő értékek helyett.

Ez azonban még egy korábbi hasonló lépésnél is nagyobb mértékben megemelheti a termékek fogyasztói árát – figyelmeztet a londoni székhelyű, tekintélyes közgazdasági kutatóműhely, az Institute for Fiscal Studies (IFS). Az IFS ugyanakkor azt mondja,
egyáltalán nem garantált, hogy a döntés nyomán ne a gyártók járjanak jól azzal, hogy az árrés növekedése révén, még nagyobb nyereségre tesznek szert.
Az elemzők úgy gondolják, az adóreform rendelkezéseivel összhangban kellene újragondolni az alkohol árszabályozási kérdéseit. Ennek hiányában ugyanis a költségvetés nem számíthat biztosan az abból remélt bevételekre.
A kormány az árszabályozásban látja az alkohol jelentette társadalmi és egészségügyi problémák elleni küzdelem eszközét (illusztráció)Forrás: Getty Images/Ivan Bliznetsov/Bliznetsov

Kedvező tapasztalatok és gyártói félelem

A skót kormánynál azzal érvelnek, a minimális egységárak bevezetésének korábban már voltak kézzelfogható eredményei. A megelőző öt évben - mióta a gyártókkal hadba léptek döntéseik miatt - 392-vel csökkent az alkoholhoz köthető halálesetek száma, és 8254-gyel kevesebb kórházi ellátást regisztráltak az italfogyasztással összefüggésben. Az IFS úgy véli, igen valószínű, hogy a mostani tervezett egységár-emelés a függő, vagy a nagyivók csoportját célozza.

Az ide sorolhatókkal kapcsolatban több kutatás kimutatta, hogy az olcsóbb és magasabb alkoholtartalmú italokat részesítik előnyben.

A gyártók mindenesetre aggódnak amiatt, hogy a döntés miatt jelentősen megemelkedő fogyasztói árak visszavetik a termékek iránti keresletet.
Egyes számítások szerint, a cider italok ára akár 90 százalékos mértékben is emelkedhet, míg az olcsóbb sörökért akár 44 százalékkal is többet kell majd fizetni. A Tesco saját márkás sherry itala 20 százalékkal kerülne többe májustól.

A minimum egységárat a termék alkoholtartalma alapján határozzák meg, az így képzett árat akarja most egységesíteni a skót kormány, ami jelentősen megdobná a kasszánál a pénztárgép kijelzőjére kerülő összeget.
Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a termékek adótartalma sem azonos, és annak kialakításába az uniós szabályozás is beleszól.
Például 1 liter, 7,5 százalékos sör adója háromszor nagyobb a termék árán belül, mint 1 liter ugyanilyen erősségű cideré. Az IFS egyik elemzője szerint, a kormányzatnak a kétféle termékcsoport adótartalmát kellene egymásköz közelítenie. Emellett pedig rendet kellene rakni a most meglehetősen zűrzavaros adózási szabályokban, ha az alkoholfogyasztásból tervezhető bevételt vár és az alkohollal összefüggő problémák számának csökkenését reméli.
Az Egyesült Királyságon belül is emelkedhetnek az alkoholos italok árai, a politikai döntéshozók egyre több helyen érdeklődnek a minimum alkohol-egységár irántForrás: AFP/Mustafa Ozer

Az alkoholgyártók és a skót kormány között már évek óta megy a főként bírósági keresetek formájában zajló csatározás az árképzésről.
A gyártók attól tartanak, jelentősen csökkeni fog bevételük az új rendelkezés miatt. Nem utolsósorban azért is, mert a skót whiskyk árát még az országon belül is felfele tolhatja az Egyesült Királyság egyéb területei közül, most az épp Walesben tervezett minimális alkohol-egységár bevezetése.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!