2024. május 29. Szerda, Magdolna.
 
Egyre több család él a csokkalForrás: magyaridok.hu
Utolsó módosítás: 2017-12-25 15:47:54
Címkék: Bihari hírek
Fokozatosan nő a családi otthonteremtési kedvezmény népszerűsége, egyre több nagycsalád él az állami milliók lehetőségével. A felfutásban jelentős szerepet játszik az is, hogy nagyobb számban megindultak a lakásépítések, azaz mind többen tudják már új lakásra is igénybe venni a támogatást.

Mintegy 64 ezren vették eddig igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) a támogatás 2015. júliusi bevezetése óta. Noha az állami segítség bevezetése óta eltelt két és fél évben az előírásokat több alkalommal is módosították, a változtatások minden esetben a feltételek könnyítését, valamint az igényelhető összegek emelését jelentették.

A 2016-ban bevezetett új feltételek szerint használt lakásra gyermekszámtól függően 600 ezer és 2,75 millió forint közötti összeget lehet felvenni, új lakásnál pedig egy gyermek után 600 ezer, két gyermeknél 2,6 millió forint a támogatási összeg. A három- vagy többgyermekesek, illetve a legalább ennyi utódot tervezők tízmillió forint vissza nem térítendő támogatást, ezenfelül pedig további, legfeljebb tízmillió forintnyi államilag támogatott, háromszázalékos fix kamatozású hitelt vehetnek igénybe új lakás vásárlására vagy építésére. Hivatalos adatok szerint a csok ezen formáját idén novemberig mintegy tizenegyezren igényelték.

A csok bevezetése óta eltelt két és fél év alatt a kereslet mellé lassan a kínálat is fölzárkózott, vagyis megindultak a lakásépítések. Az utóbbi időszakban már nagyobb számú átadások is történtek, nemcsak a tervezőasztalról lehetett vásárolni. Mindezek hatására az igénylésekben folyamatos elmozdulás látható a régebbi építésű lakásoktól az új lakóingatlanok felé. A támogatást folyósító pénzintézetek az utóbbi időszakban már rendre arról számoltak be, hogy bár számszerűen továbbra is jóval többen veszik igénybe használt lakás vásárlására a kedvezményt, arányaiban viszont egyre többen vannak az új lakásosok. Olyannyira, hogy az OTP és a Takarék-csoport őszi összegzése szerint a két pénzintézetnél már tízből négy igénylő a tízmillió forintos csokot kérte. A bankok beszámolóiból az is kiderül, hogy egyre több a nagycsaládos, illetve egyre többen vannak olyanok az igénylők között, akik nem korábban megszületett gyermekeik után, hanem tervezett utódaikra tekintettel kérelmezik az állami milliókat.


A lakásépítések felfutásában a családi otthonteremtési kedvezmény mellett természetesen erőteljes szerepet játszik a kedvezményes, ötszázalékos forgalmi adó, amely a jelenlegi állás szerint 2019 végéig érvényesíthető. Ennek köszönhetően 2017 első három negyedévében már csaknem nyolcezer lakás épült meg, ami felével több 2016 azonos időszakához képest, és már meghaladja a teljes 2015-ben elkészült lakásszámot. Az idei év első kilenc hónapjában több mint 28 ezer lakásépítési engedélyt adtak ki, illetve ennyi egyszerű bejelentést tettek az építtetők. Ez harmadával múlja felül az előző év ugyanezen időszakát. Azét az időszakét, amikor a korábbi évekhez képest nagyságrendileg már eleve sokkal több lakás építése kapott zöld jelzést. Szakértők szerint az idei évben több mint 15 ezer lakás is elkészülhet. Sőt a Nemzetgazdasági Minisztérium várakozásai szerint jövőre 30 ezer körülire kúszhat föl ez a mennyiség, ami évtizede nem látott nagyságrend lenne.

A kormányzat szerint a csok egyre népszerűbb, ma már minden hatodik ingatlan-adásvételnél igénybe veszik a vevők. Ez abból is kiolvasható, hogy míg a 2015. július–decemberi időszakban havi átlagban mintegy 1700 család kapta meg a támogatást, addig a havi mennyiség 2016-ban kétezerre, majd mára 2300 körülire nőtt.

A csokot, a kamattámogatott hiteleket, a magánépítkezéseknél érvényesíthető áfa-visszaigénylést, továbbá a lakás-takarékpénztári és a nemzeti otthonteremtési közösségi megtakarítások állami támogatását is magában foglaló teljes otthonteremtési programra az idén 211 milliárd forintot, jövőre pedig 236 milliárd forintot irányoz elő a költségvetés.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!