2024. május 6. Hétfő, Ivett, Frida.
 
Rekordszinten a magyar foglalkoztatásForrás: origo.hu
Utolsó módosítás: 2018-01-30 19:31:01
Címkék: Bihari hírek
A magyar munkaerőpiacról tett közzé adatokat a Központi Statisztikai Hivatal. 2017 ebből a szempontból egyértelműen sikertörténetnek számít, hiszen rekordszinten van a magyar foglalkoztatottság, és a munkanélküliség is csak 3,8 százalékos.

A Központi Statisztikai Hivatal közzétette a 2017-es évre vonatkozó foglalkoztatási és munkanélküliségi adatokat. Az számok továbbra is kedvező képet festenek a magyar munkaerőpiacról.

A tavalyi negyedik negyedévben a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 447 ezer volt.
Ez 36 ezerrel, 0,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A foglalkoztatási ráta 1,3 százalékponttal, 68,8 százalékra emelkedett egy év alatt.

2017-ben a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 421 ezer volt, amely 70 ezerrel haladta meg a 2016. évit.
Éves szinten rekordszintű a foglalkoztatási ráta 68,2 százalék volt.


A 2017 negyedik negyedévében az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 88 ezerrel nőtt.
Ráadásul ez úgy történt, hogy a magukat közfoglalkoztatottnak vallók száma 39 ezerrel, a külföldi telephelyen dolgozóké 13 ezerrel csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
2013 óta folyamatos a csökkenésForrás: KSH

A foglalkoztatottak számának növekedése a munkanélküliek számának 30 ezres csökkenéséből és a munkaerőpiacon újonnan megjelenő 6,6 ezer álláskereső munkába állásából ered.

Így alakult tavaly a munkanélküliség

 

A tavalyi negyedik negyedévben a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 30 ezerrel, 175 ezerre csökkent. A munkanélküliségi ráta 3,8 százalék volt. Ezzel az egy hónappal korábban elért rekord alacsony szinten maradt a ráta.
A tavalyi év egészét tekintve a munkanélküliek létszáma átlagosan 192 ezer volt, 43 ezerrel kevesebb, mint 2016-ban. A munkanélküliségi ráta éves átlagban 4,2 százalékos volt.

A 20-64 éves korcsoportban, amelyre az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos foglalkoztatási célértéket tűzött ki,

Magyarországon a foglalkoztatási ráta 1,4 százalékponttal, 73,9 százalékra nőtt.

A korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta a férfiaknál 81,9, a nőknél 66,2 százalék volt a múlt év negyedik negyedében.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!