A 2010-től kezdődő fiskális és a 2013 utáni monetáris politikai reformok egyidejűleg teremtettek makropénzügyi és gazdasági stabilitást, megalapozva egy versenyképességi fordulat lehetőségét – olvasható Tóth Tamás: A versenyképesség munkaerőpiaci és makrogazdasági oldala című, minap publikált tanulmányában.

A válság előtti időszakban a magyar gazdaság már számos belső válsággal küzdött, a többi között az alacsony foglalkoztatási ráta korlátozta a gazdaság növekedési potenciálját is. Magyarországon a foglalkoztatási ráta 2010-re érte el mélypontját, ami a legalacsonyabb volt az Európai Unióban, a munkanélküliségi ráta pedig 11–12 százalék volt. A válság utáni alkalmazkodási folyamat a magyar bérhányad (a munkaerőköltség hozzáadott értékhez viszonyított aránya) csökkenésében is megmutatkozott, miközben az EU tagállamok többségében és a visegrádi országokban a bérhányad nem változott érdemben.


A magyar és az uniós bérhányad közötti rés 2011-re a válság előtti 4 százalékról 8 százalékra emelkedett, azaz Magyarországon a válság során a tőke hozzáadott értékből való részesedése a munkaerő kárára emelkedett – hívta fel a fegyelmet a Magyar Nemzeti Bank elemzője.


Forrás: Fotó: Vémi Zoltán

A válságból való kilábalás, valamint a makropénzügyi és a gazdasági stabilitás elérésének egyik meghatározó tényezője Magyarországon a munkaerőpiaci fordulat volt, ami előbb a foglalkoztatás jelentős bővülését, majd a bérek számottevő emelkedését jelentette. A foglalkoztatási ráta 2010 és 2016 között 48,7 százalékról 58 százalékra emelkedett, amellyel felzárkóztunk az Európai Unió átlagos szintjéhez. Ezt a folyamatot a 2010 utáni kormányzati intézkedések – például az egykulcsos, arányos szja-rendszer, valamint a Munkahelyvédelmi Akcióterv bevezetése, a korkedvezményes nyugdíjlehetőségek szigorítása és a közfoglalkoztatás bővítése – nagyban támogatták. A javuló gazdasági konjunktúrának és kilátásoknak köszönhetően megkezdődött a bérek dinamikus emelkedése is, amihez a kormányzati életpálya-modellek és ágazati béremelések mellett a minimálbér-emelések is hozzájárultak.
A magyar bérszint azonban továbbra is jelentősen az uniós átlag alatt alakul, amit részben, de nem teljes egészében a termelékenységbeli különbség magyaráz, azaz van még tér a bérek további emelésére.

Tóth szerint ez főképp a nagyvállalati szegmensben igaz, ahol a termelékenység számottevően meghaladja a bérszintet. A közepes és kisebb vállalkozásoknál a béremelkedés mellett a termelékenység javítása is szükséges a versenyképesség fenntartásához. A bérszínvonal emelkedése azért is elkerülhetetlen, mert ennek révén növelhető az egyre nagyobb termelési korlátot jelentő munkaerő kínálat. Az elmúlt évek tapasztalata megerősíti, hogy az alacsony bérekre építő felzárkózási modell nem lehet sikeres, és nemcsak azért, mert nem ösztönöz a hatékonyság javítására és minőségi fejlesztésre, hanem mert az Európai Unión belüli szabad munkaerő-áramlás következtében nem garantálja az elégséges munkaerő-kínálatot. A bérek emelése azonban várhatóan növeli a hazai munkakínálatot, mert egyfelől mérsékli a külföldre vándorlási hajlandóságot, illetve hazavonzhat munkaerőt külföldről, másfelől az inaktívak és közmunkában foglalkoztatottak körében számottevően ösztönöz az elsődleges munkaerőpiacra történő belépésre.
A bérek további emelése a hozzáadott érték növelése mellett a magyar gazdaság egészének érdekét szolgálja.

A gazdasági válságból történő kilábalás egyik eszköze Magyarországon a munkát terhelő adók csökkentése volt, ami ösztönzőleg hatott a munkaerőpiac keresleti és kínálati oldalára, valamint a gazdasági növekedésre egyaránt. Az adóék mértéke 2010-et megelőzően rendkívül magas volt, ami kínálati oldalról nagyban visszafogta a munkavállalási hajlandóságot és a munkaintenzitást, keresleti oldalról pedig a foglalkoztatást. Az adócentralizáció súlypontja hazánkban a munkát terhelő adók felől a forgalmi adók irányába mozdult el, amely nemcsak a foglalkoztatottságot és az aggregált keresletet ösztönözte, hanem hatására olcsóbbá vált a termelés, ami javította az ország külső versenyképességét is. Az adóék csökkentése alapvetően két hullámban valósult meg. Elsőként 2010 és 2013 között az egykulcsos és arányos személyi jövedelemadó rendszer és a Munkahelyvédelmi Akcióterv bevezetésével, majd 2016-tól a személyi jövedelemadó kulcsának további, 15 százalékra mérséklésével és a szociális hozzájárulási adó jelentős, 5+2,5 százalékpontos csökkentésével.

A regionális fejlettség kiegyenlítődése szempontjából kedvező, hogy a foglalkoztatás 2010 és 2016 között végbement növekményéhez az elmaradottabb keleti régiók nagyobb mértékben járultak hozzá, mint a fejlettebb nyugati térségek.


A vizsgált időszak alatt az uniós tagállamok átlagosan 2-3, míg a visegrádi országok 6 százalékponttal növelték foglalkoztatási mutatójukat, amelynél valamennyi magyar régió magasabb növekedést ért el – írta Tóth Tamás.

A növekedési potenciált hosszú távon meghatározó termelékenység a régió átlagánál alacsonyabban alakul. A 2008-as válságot követően a magyar termelékenység stagnált, aktuálisan pedig csak kis mértékben haladja meg a válság előtti szintet. Ennek egyik oka, hogy az elmúlt években az aktivitási ráta jelentős növekedése főként az alacsonyabb termelékenységű csoportok munkába állásának volt az eredménye. Az MNB elemzője szerint a munkaerőpiac mennyiségi oldalának fejlesztését követően az újabb kihívás a hatékonyság javítása, amelyet a beruházások és az innováció további növelésével, valamint a munkaerőpiac fejlesztésével, illetve a bérek folytatódó felzárkóztatásával valósítható meg.