2024. május 6. Hétfő, Ivett, Frida.
 
Rengeteg új lakás épül a kormány intézkedései miattForrás: origo.hu
Utolsó módosítás: 2018-02-26 21:10:03
Címkék: Bihari hírek
Az utóbbi évek kormányzati intézkedéseinek hatására „gyönyörűen” emelkedik az új lakások és a kiadott építési engedélyek száma – mondta Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

Csak tavaly 14 389 új lakás épült, ez 4395-tel, azaz 44 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján pedig az építeni tervezett lakások száma 37 997 volt, 20,4 százalékkal több az előző évinél - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Hornung Ágnes államtitkár szerint az új lakásokra érvényes 5 százalékos áfa, a csok, és a hozzá kapcsolódó kamattámogatott hitel azok az intézkedések, amelyek miatt bővülhetett a szektor. Hozzátette, hogy nagyon örülnek az eredménynek, az építési engedélyek emelkedése pedig biztosítékot jelent, hogy rövid, illetve középtávon megmarad a szektor bővülése. Megjegyezte: nemcsak kínálati, hanem a keresleti oldalon is történtek előrelépések, és az intézkedések hatására több pénzük van a magyaroknak, mint korábban.
Forrás: Origo

Jelenleg mintegy 25-30 ezer lakás áll kivitelezés alatt az országban - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke az M1 aktuális csatornán.

Az elnök elmondta, a lakások kialakításának átfutási ideje körülbelül két év, de ha ez a trend marad, akkor 2022 körül már 35 ezer új lakás állhat készen.
Hozzátette, 2018 végére - az ÉVOSZ prognózisa szerint - kiegyenlítődhet a kereslet és a kínálat.
De idén még valószínűleg emelkednek a lakásárak főként Budapesten és a megyei jogú városokban - mondta.
Forrás: MTI

A tavalyinál is több lakás épülhet idén, és erős lehet ebből a szempontból a jövő év is - erősítette meg Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az M1 aktuális csatornán.


A szakértő szerint a kisebb településeken főként családi házak épültek saját használatra, míg a nagyvárosokban elsősorban értékesítési célból ruháztak be ingatlanokba.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!