Utolsó módosítás: 2018-03-24 20:30:36 |
|
Sokaknak nyárig kell majd várniuk a 12 ezer forintos jóváírásra a fűtésszámlából-tudta meg a Népszava. Egy átalánydíjas fogyasztó például március 21-én egyidejűleg kapott tájékoztatást az állami Nemzeti Közművektől (NKM) a pénteki hatállyal érvényesített 12 ezer forintos számlakedvezményéről, illetve egy-egy kedvezménymentes márciusi, áprilisi és májusi számlát - jelentette be Tóth Bertalan szocialista frakcióvezető. Az ellenzéki politikus felszólította az állami gázszolgáltatót a helyzet tisztázására, a kedvezmény érvényesítésére. Emellett az ügy kivizsgálását kéri a közmű- és a fogyasztóvédelmi hatóságtól.
A Népszava érdeklődésére az NKM közölte: az összeget csak a jóváírás megtörténte (vagyis péntek) után kiállított számlák értékéből tudják levonni. Az ezt megelőzően kiállított számlákra ez még értelemszerűen nem vonatkozik. Legtöbb fogyasztójuk a jövő héten kap csökkentett összegű számlát. Az NKM úgy tartja: minden tekintetben a vonatkozó rendelet szerint jártak el. Így mindenkit arra kérnek, hogy a már kézhez kapott számlát fizesse be. Míg Tóth Bertalan szerint sokakat érinthet a probléma, az NKM e számot nem kívánta megbecsülni. Bár biztosítanak afelől, hogy előbb-utóbb mindenki részesül a jóváírásban, sokak csak nyáron kaphatják kézhez a mérsékelt számlát.
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
|