Utolsó módosítás: 2018-03-25 21:34:52 |
|
A roma nemzetiségi önkormányzat és a közösségi ház rendezte a Ki mit tud? tehetségkutatót. A közösségi ház nagyterme adott otthont a hétvégi rendezvénynek, melyen összesen 18 egyéni és csoportos fellépő mutatkozott be. A repertoár igen széles volt, hiszen voltak vers- és mesemondók, valamint énekelni és táncolni szerető versenyzők is. A zsűrinek egyáltalán nem volt könnyű dolga, ráadásul nagy volt a tét, hiszen az első helyezettre 20 ezer forint pénzjutalom várt. A további nyertesek és a különdíjas is értékes pénznyereményt kapott.
Fotó: Rozsik Rita
– A Komádi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal karöltve olyan rendezvényt szerveztünk, ahol meghatározó szerepet biztosítottunk Komádi város tehetségeinek – nyilatkozta Fehér Péter, a közösségi ház igazgatója, aki hozzátette, hogy elégedettek a szervezők, ugyanis nagy érdeklődés övezte a Ki mit tud?-ot, több mint százan vettek részt az eseményen.
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
|