Estére szedelőzködnek a családok, hogy a templomba vigyék a virágvasárnapi barkát a tűzszentelés szertartására és megszentelésre a holnap reggel az asztalra kerülő ételt, miközben a gyerekeknek húsvét történetéről, szokásainkról mesélnek.

Az egyedülálló húsvéti körmenetről vagy a Jézus keresése szokásukról, amikor is nagyszombat éjjelén a templom ajtajában találkoznak, imádkoznak a hívek, majd végigjárják a település összes keresztjét, a feltámadás reggelére virradva pedig diadalmasan visszatérnek a templomba.

Sokan beszélnek gyermekeiknek arról, miért is tesszük mindezt, mire emlékezünk húsvétkor: arra, hogy Isten elküldte egyszülött fiát, hogy a világ világossága legyen, vegye magára a világ bűneit, és tisztítsa meg azoktól a földet.

Sokan készülődünk így, örömmel a szívünkben, mert a hitünk olyan reményt és bizonyosságot ad, amit nem kapunk meg máshonnan: a halál nem az utolsó szó az életünkben. A bűnbocsánat, a feltámadás olyan kapocs Isten és ember között, amelyet nem téphet szét semmi. Csak a hitetlenség.

Sokan imádkoznak hát ezekben a napokban, hogy hitünk megmaradjon, hogy a remény ne tűnjön el az emberek szívéből, és visszataláljanak, hazataláljanak Istenhez.

Hiszen a feltámadásra ma talán minden eddiginél jobban szüksége van a világnak.

Sokan egymást biztatják most, a feltámadás reményéből, öröméből erőt merítve. Reméljük, hogy mind többen lesznek!