Pedig, valljuk be, a munkanélküli, vagy ha úgy tetszik, dologtalan lét és a versenyszférában való elhelyezkedés közötti átmenetre kitalált közmunkaprogram 2011-es indulásakor kapott hideget-meleget. …hogy majd a diplomások sepregetik az utcát, az emberek 47 ezer forintért „teszik a semmit”, és különben is megalázó ennyi pénzért bármit is csinálni, bármihez is hozzákezdeni – hörögték mindazok, akiknek fogalmuk sem volt, miként élnek vidéken az emberek.

Aztán ahogy lehetőséget kaptak a falvak, kisvárosok, többségükben éltek is azzal, és úgy kitalálták magukat, ahogyan – szerintem – a programot fenntartó Belügyminisztérium sem igazán remélte. Pedig nem tettek mást, mint elővették a létüket korábban fenntartó mindennapi hasznosságokat, és nekiláttak azok készítéséhez. Nekiláttak, közpénzből, a mi adóforintjainkból, mert a közmunka segély helyett megy.

Csakhogy lassan kitelik az ideje a közfoglalkoztatásnak, elapad az állami pénzcsap. Amit eddig támogatásból tettek, azt immár piaci alapon kellene. Hogy erre készen állnak-e a kistelepülések? Nem vagyok biztos. Sajnálnám, hogyha a régi értékek modern kori felbukkanása csupán egy néhány éves epizód lett volna.