2018. november 18. Vasárnap, Jenő.
 
Több mint 10 ezer új lakás készült el az idénForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2018-11-07 06:33:42
Címkék: Bihari hírek
Az első három negyedévben 10 218 új lakás épült, 28 százalékkal több, mint egy évvel korábban -írja a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján az MTI. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 26 655 volt, 6,2 százalékkal kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában.

■Budapesten 2154 lakást vettek használatba, 29,8 százalékkal többet, mint 2017 első kilenc hónapjában,
■a megyei jogú városokban 19,7 százalékkal, 2730-ra nőtt az új lakások száma.
■A többi városban 23,3 százalékkal több, 3173 lakás készült el,
■de legjobban, 47,4 százalékkal a községekben emelkedett az átadott lakások száma (2161).

A kiadott új építési engedélyek és bejelentések száma azért csökkent, mert a nem lakóépületekre kiadott engedélyek száma 19 százalékkal visszaesett, miközben 1,2 százalékkal több, 10 322 lakóépület építését tervezik. Az építendő lakások száma Budapesten 25 százalékkal csökkent, a megyei jogú városokban gyakorlatilag változatlan maradt, 0,3 százalékkal nőtt, a többi városban 9,0 százalékkal, a községekben 7,4 százalékkal emelkedett.

Az új épületekben használatba vett lakások
■54 százaléka családi házban,
■37 százaléka többlakásos épületben,
■5,3 százaléka lakóparkban készült el.

A használatba vett lakások átlagos alapterülete 3 négyzetméterrel 100 négyzetméterre nőtt a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva.

A lakásépítés változatlanul fele-fele arányban oszlik meg a természetes személyek és a vállalkozások között.

A harmadik negyedében 24,3 százalékkal, 3701-re nőtt az új lakások száma, míg az építési engedélyek és bejelentések száma a tavalyi év azonos időszakával gyakorlatilag megegyezően 8589 volt.

Budapesten július és szeptember között 671 lakás készült el, 1,2 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál, a kiadott építési engedélyek és bejelentések száma 17,4 százalékkal, 2100-ra csökkent a harmadik negyedévben. A megyei jogú városokban 34,9 százalékkal több új lakás készült el, mint a tavalyi harmadik negyedévben, a kiadott engedélyek száma 9,1 százalékkal 1980-ra nőtt. A többi városban 23,1 százalékkal több lakásba költöztek be, de az építeni tervezett lakások száma 3,7 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi harmadik negyedévben. A községekben 44,1 százalékkal nőtt a lakások és 28,8 százalékkal a tervezett lakásépítések száma - derül ki a KSH adataiból.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!