A nagyobb szociális biztonságot jelentő, rendszeres támogatások súlya csökkent az önkormányzati segélyezésben, az eseti ellátási formák szerepe viszont nőtt – erre jutott a Tárki Társadalmi Riport 2018 című kiadványa. Az elemzés azt vizsgálta: amióta 2015-ben a kormány átalakította a szociális támogatások rendszerét, máshogy állnak-e az önkormányzatok a segélyezéshez.Így változtak a városi kötelességek 2015 márciusában néhány kivételes helyzetet leszámítva megszűnt az automatikusan, normatív alapon járó lakásfenntartási támogatás, a méltányossági közgyógyellátás, az adósságkezelési szolgáltatás, valamint a méltányossági ápolási díj. Ehelyett a városvezetés maga dönthet arról, hogy a kivezetett ellátások helyett biztosít-e juttatást. A támogatás formáit, összegét és a jogosultság feltételeit az önkormányzatok szabadon határozhatják meg. Az egyetlen kötelességük az, hogy akinek a létfenntartása került közvetlen veszélybe, azt ki kell segíteniük.


A változtatásnak gyorsan meglett a hatása: az egy ellátottra jutott támogatás összege 2016-ban a két évvel korábbinak már csak a 68 százaléka volt. Főleg a lakhatási célú támogatást igénybe vevők aránya esett óriásit, 35-ről 19 százalékra. 2014-ben a települések 98 százalékán volt olyan ember, aki lakhatási támogatást kapott, 2016-ban már csak a 74 százalékukon. Ráadásul minél kisebb egy település, annál valószínűbb a lemorzsolódás – állapítja meg a tanulmány.

Az ápolási támogatásban részesítettek száma megfeleződött két év alatt, az egy ellátottra jutó támogatás 23 százalékkal lett alacsonyabb. A gyógyszervásárlási támogatás összege is megfeleződött.

Mindezt valamennyire ellensúlyozza, hogy az „egyéb támogatás” kategória megnőtt: nagyjából 1,8-szor annyian kapnak máshova be nem sorolt segélyt, mint a rendszer átalakítása előtt. Ennek azonban megvan az a veszélye, hogy az eseti jellegű segélyezés terjed, így az elemzés nagyon óvatos szóhasználata szerint „feltételezhető, hogy ez a változás a szociális biztonság csökkenését vonta maga után”.