2024. május 8. Szerda, Mihály.
 
Kevés a buszvezető és szerelő, aggódik a volános szakszervezetForrás: hvg.hu
Utolsó módosítás: 2019-02-05 17:52:20
Címkék: Bihari hírek
A buszvezetők és a szerelők is tömegével váltanak szakmát, ezért keveslik az idénre tervezett 5 százalékos béremelést. Ha marad az ütem, szerintük veszélybe kerülhet a szolgáltatás ellátása.

 

Kilátástalan a volánosok helyzete, a kormány ugyanis döntött: a munkáltató egyelőre nem változtathat az idénre tervezett 5 százalékos bérfejlesztési mértéken. Ez minden eddiginél rosszabb helyzetbe hozhatja az ágazatot, ugyanis már nemcsak járművezetők, hanem karbantartók is tömegével hagyják el a szakmát, írja közleményében a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ).

A szakszervezet szerint ugyanis a Volán-szakmában a 2017-2019 évre aláírt bérmegállapodás, az összességében átlagosan 30 százalékos bérfejlesztés is kiderült, hogy kevés, a KKSZ elnöke szerint ugyanis időközben kiderült, hogy az akkor kialkudott béremelés nem hozta meg a szakmában a várt eredményt, vagyis, semmit nem javított az aggasztó létszámhiányon, az autóbuszvezetők mellett a karbantartók közül is változatlanul tömegével hagyják el a szakmát.

A KKSZ szerint ezért 2019-ben is két számjegyű bérfejlesztésre lenne szükség, szerintük ugyanis félő, hogy a növekvő munkaerőhiány veszélybe sodorja a szolgáltatás ellátását, de annak színvonalát mindenképpen.

Minden rendben is lehetne, ha nem azzal szembesülnénk nap mint nap, hogy a nem csökkenő javítási igényű, elöregedett járműpark üzemképességének biztosítása hatalmas kihívás, miközben egyre több karbantartó kolléga keres másutt munkát, teszi hozzá a szakszervezet.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!