2024. június 1. Szombat, Tünde.
 
Orbán: Hat súlyos beteg van a koronavírus-fertőzöttek között, és hét gyógyultForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2020-03-21 06:45:20
Címkék: Bihari hírek
Még mindig nem léptünk át a tömeges megbetegedések időszakába, de be fog következni, mondta Orbán Viktor miniszterelnök a szokásos péntek reggeli interjújában a Kossuth rádióban a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban, ahol azt is elmondta, hat súlyos beteg van a koronavírus-fertőzöttek között, és hét gyógyult.

Nagyon sok okos orvos van Magyarországon, egészen felvillanyozó, hogy ennyi jó koponya jön-megy egy 10 milliós országban, mondta Orbán, és hozzátette, ők még óvatosak, kevés az esetszám, amit ellenőrizni tudtak. Így egyelőre nincs elég támpont, hogy biztosan meg lehessen mondani, a fertőzés milyen következménnyel jár a különböző korcsoportokra. „Most még csak valószínűségeket tudunk mondani” – mondta. Azt várja, a jövő héten már egyértelmű állításokat lehet megfogalmazni arról, hogy fertőzés esetén ki mire számíthat.

REMÉLJÜK, ÍGY HA A JÁRVÁNY NEM IS HAGY ALÁBB, DE A FÉLELEM KISEBB LESZ, MONDTA.

Orbán azt is tisztázta, hogy lassítani tudjuk a vírus terjedését, a végén azonban a megbetegedések száma ki fog egyenlítődni Európában. Az igazi probléma abból állhat, ha gyorsan fut fel a megbetegedések száma, és hirtelen nem lesz elegendő intenzív ágy, ami be tudja fogadni az arra rászorulókat. A helyzet kezeléséhez növelni kell a kapacitásokat, illetve lassítani kell a beérkező intenzív ellátásra szorulók számát, mondta.

A miniszterelnök elmondta, az országban van elég maszk, „milliószám van maszkunk, gyártunk is ilyeneket, a börtönökben például, nyersanyagot is szerzünk be, minden típusú maszkból vásárolunk”. Ez nem könnyű, főleg a határok lezártsága miatt, ezért alapvetően légi úton érkeznek ezek a segédeszközök, de nem kérünk, nem megyünk az unióhoz kérni, hanem magunk oldjuk meg, mondta.

Mindenhez van elegendő eszköz a mostani fertőzöttségi szinthez, de mivel nagyobbra készülünk, többet kell venni, hogy mindenkinek jusson, mondta, és hozzátette, hogy a felhasználásban van egy sorrend: először az egészségügyben dolgozók, aztán a közbiztonságban dolgozók, majd pedig a közigazgatásban dolgozók számára biztosítják azokat.

Orbán elmondta, hogy a veszélyhelyzetet azért is kellett kihirdetni, mert a védekezéshez szükséges intézkedéseket csupán hónapok alatt lehetett volna meghozni alapesetben. Most kilencedik napja van kihirdetett veszélyhelyzet,

ÉS A KOLLEKTÍV VÉDEKEZÉST MEGSZERVEZTÜK (...) MA EGY VÉDEKEZÉSRE BERENDEZKEDETT TÁRSADALOM A MAGYAR

– mondta.

Ezután áttért a gazdasági intézkedésekre, amelyek kapcsán elmondta: ilyenkor fontos jól meghatározni, hogy mi a cél. A cél pedig most az, hogy minél kevesebben essenek ki a munkából. Ha munka van, minden van, ha nincs munka, annak a vége csőd – jegyezte meg.

A munka megtartása az elsődleges cél, de ez nem minden esetben lesz tartható, így akik mégis elveszítik, azoknak segítséget adunk, hogy átvészeljék ezt a helyzetet, illetve a munkáltatókat próbáljuk abba az irányba tolni, hogy ne küldjék el az embereket, mondta Orbán.

Az emberek félnek attól, hogy elveszítik a munkájukat, nem tudják fizetni a hiteleiket, majd pénzügyileg tönkremennek, ezért az első intézkedés a hitel- és kamattörlesztések felfüggesztése volt, mondta, így nem kell attól tartani, hogy ha most nem tud fizetni valaki, akkor lenullázza magát; nem vihetik el a házat, a kocsiját, megmarad az anyagi biztonsága.

A második lépés pedig az érzékeny ágazatok beazonosítása. A bajba jutott ágazatokat megsegítettük, de további lépéseket is kell tenni, és újabb ágazatok is bekerülhetnek ebbe a körbe, mondta a kormányfő.

A tömeges fertőzés szakaszába átlépve Orbán szerint a legfontosabb, hogy addigra az orvosi munkacsoport a lehető leggyakrabban kommunikáljon az emberekkel, hogy mi fog történni. Ha valaki megfertőződik, akkor mi lesz vele, milyen tünetekkel kell szembenéznie. Mert az a probléma, hogy nincsen ellenszer, nincsen vakcina. Bár egy munkacsoport dolgozik rajta, ahogy azon is, hogy létező gyógyszerek módosításával esetleg legalább a tünetek kezelésében eredményeket érjenek el, mondta.

Ha megnő a fertőzöttek száma, akkor megnő az intenzív ellátásra szorulók száma is, ennek a feltételeit pedig meg kell teremteni, mondta Orbán és hozzátette, hogy

A LEGTÖBB ILYEN ESET AZ IDŐSKORÚ LAKOSSÁG KÖRÉBŐL KERÜL MAJD KI.

Majd az oktatással kapcsolatban elmondta, hogy fontos, hogy az iskolába beadható legyen a gyerek, ha a szülő nem tudja megoldani, hogy ő maga otthon maradjon a gyerekkel:

„ARRA SZÁMÍTOK, HOGY NŐ AZOK SZÁMA, AKIK BE AKARJÁK ADNI AZ ISKOLÁBA A GYEREKÜKET.”

Az idős embereket pedig ismételten arra kérte, hogy maradjanak otthon.

Az én édesapám is 80 éves, és még él a 99 éves nagymamám is, ismerem a helyzetet, hogy nehezen szoknak hozzá a helyzethez, mondta Orbán és hozzátette, megérti őket, nehogy már a fiatalok adjanak tanácsokat az időseknek, hiszen alapesetben éppen fordítva van, de itt talán a nagyszülőknek érdemes megengedőbbnek lenni:

HIGGYÉK EL, ÉRTÜK AGGÓDUNK.

Az viszont Orbán szerint nem lenne helyes, ha kötelező rendszabályokat hoznának az idősekre. „Lehet hogy eljutunk oda, de szeretném elkerülni” – mondta.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!