2024. június 1. Szombat, Tünde.
 
Pénteken van nyitva utoljára az IKEAForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2020-03-21 07:08:43
Címkék: Bihari hírek
Minden IKEA bezár Magyarországon, tudatta az áruház. Az intézkedés 2020. március 21-től kezdődően további értesítésig érvényes, vagyis pénteken lehet utoljára bevásárolni az IKEA-ban határozatlan ideig.

A cég közleményében jelezte, hogy az egészség a legfontosabb, ezért a jelenleg kialakult helyzet miatt – megelőzésképp – lemondja a 30 éves évforduló megünneplésével kapcsolatos összes nyilvános rendezvényét is.

Hozzátették: a helyi és a nemzeti hatóságok egyaránt keményen dolgoznak azon, hogy a COVID-19 koronavírus terjedését minimalizálják. Ezeket a törekvéseket szeretnénk azzal támogatni, hogy most mindhárom hazai üzletüket bezárják.

A tájékoztatás szerint az online rendelés működik, de a megnövekedett érdeklődés miatt átmeneti szünetek előfordulnak. Házhoz szállító munkatársaik az utolsó zárható ajtóig viszik a megrendelt termékeket – az egyetlen kivételt az olyan nagy méretű megrendelések jelentik, mint a teljes konyha. A rendelést az áruházak melletti csomagpontokban is fel lehet venni egész nap Budaörsön és Soroksáron.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!