2024. június 1. Szombat, Tünde.
 
ITM: Minden utazási kedvezményt igazoló okmány érvényessége meghosszabbodikForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2020-03-24 08:44:10
Címkék: Bihari hírek
Nem az a cél, hogy az emberek utazzanak, hanem hogy most ne intézkedjenek. A veszélyhelyzet megszüntetése után is lesz még erre két hét.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) jelezte az MTI-nek, hogy a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (SINOSZ) kérése alapján a helyi és helyközi közlekedési szolgáltatók minden, közszolgáltatási utazási kedvezmény igénybevételére jogosító, lejáró hivatalos okmányt elfogadnak a veszélyhelyzet megszüntetését követő tizenötödik napig.

Az intézkedés nem a veszélyhelyzet idejére eső utazások megkönnyítését szolgálja, alapvető célja az, hogy annak megszűnése után minden érintett az okmánya érvényesítéséig is kedvezményesen közlekedhessen – írják a közleményben. A tárca kezdeményezése szerint a lehetőség bármely közszolgáltatási utazási kedvezményre jogosító, lejáró igazolvány, igazolás, utalvány esetében fennáll.

A szolgáltatók így a legszélesebb körben használt tanulói, alkalmazotti vagy nyugdíjas kedvezményekre jogosító okmányok mellett a további kedvezményeket megalapozó dokumentumokat is elfogadják friss érvényesítés nélkül. A SINOSZ arcképes igazolványával utazó hallássérült személyek kedvezményesen utazhatnak a helyi és helyközi forgalomban, a szövetség azonban felfüggesztette személyes ügyfélszolgálatainak működését, a szervezet 7000 tagja így nem tudná átvenni az igazolványt érvényesítő matricákat sem.


Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!