2024. május 9. Csütörtök, Gergely.
 
200 ezer kacsát kell leölni madárinfluenza miatt Csongrád megyébenForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2020-04-02 10:27:30
Címkék: Bihari hírek
Két Csongrád megyei pecsenyekacsa-tartó gazdaság állományában is kimutatták a madárinfluenza vírusát március 31-én, közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Bács-Kiskun megye után két Csongrád megyei pecsenyekacsa-tartó gazdaságban is megjelent a madárinfluenza. Az állatok tüneteket nem mutattak, a fertőzés a szigorított állategészségügyi óvintézkedésként kötelezően előírt mintavételezés alapján derült ki.

A CSENGELE KÖZELÉBEN LÉVŐ TELEPEN CSAKNEM 142.000, MÍG AZ ÜLLÉSNÉL TALÁLHATÓBAN 54.000 ÁLLAT LEÖLÉSÉT KEZDTÉK MEG AZ ÁLLATEGÉSZSÉGÜGYI SZAKEMBEREK.

A hatóság a további szükséges intézkedéseket is haladéktalanul megtette, többek között kijelölte a védő- és megfigyelési körzetet. A betegség megjelenésének mikéntjére a folyamatban lévő járványügyi nyomozás adhat majd magyarázatot.

Januárban derült ki, hogy madárinfluenza-vírus jelenlétét mutatták ki a Komárom-Esztergom megyei Ács település egyik növendékpulykát tartó gazdaságában, majd a betegséget a Hajdú-Bihar megyei Létavértes egy nagy létszámú, mintegy 115 ezres állományú kacsatartó telepén is azonosították.

A Nébih közleménye szerit március 25-ei óta csaknem 40 gazdaságban jelent meg a betegség Bács-Kiskun és Csongrád megyében. Az állategészségügy szakemberek minden szükséges hatósági intézkedést megtesznek, a járvány terjedésének lassításához azonban elengedhetetlen az állattartók felelős magatartása is. Az állományokat csak a járványvédelmi előírások szigorú betartásával lehet megóvni. Kiemelten fontos, hogy a baromfikat kötelező zártan tartani, valamint – járványvédelmi minimumfeltételként – zárt helyen kell őket etetni, itatni, továbbá a takarmányt és az almot is zárt helyen kell tárolni.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!