2024. május 8. Szerda, Mihály.
 
A Honvédség fertőtleníti a Pesti úti idősotthontForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2020-04-13 11:40:50
Címkék: Bihari hírek
A Magyar Honvédség vasárnap fertőtleníti a Pesti Úti Idősek Otthonát, ahol a legfrissebb adatok szerint

198 IGAZOLT KORONAVÍRUS-FERTŐZÖTT ÉS 8 HALOTT VAN.

A Vegyvédelmi Zászlóalj katonái teljes védőfelszerelésbe öltözve láttak neki az otthon fertőtlenítésének, amiről fotókat is megosztottak:

Az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján derült ki, hogy száznál is több embernek lett pozitív a koronavírus-tesztje az otthonban. Bár nem a Pesti úti otthon az első, ahol megjelent a vírus, erről az esetről a korábbiaknál aktívabban kommunikál az operatív törzs, a kormány és Orbán Viktor pedig egyértelműen az otthon fenntartójának, a Karácsony Gergely által vezetett fővárosnak a felelősségét hangsúlyozza. Karácsony Gergely azonban az Indexnek pár napja azt nyilatkozta, nem a főváros részéről történt mulasztás.

A főpolgármester azt mondta: félreértés, hogy a védőfelszerelést a fenntartónak kellene biztosítania, ez ugyanis a járási hivatalok dolga. A főváros állítása szerint ennek ellenére "nem dőlt hátra", a fővárosi idősotthonokban használt védőfelszerelések elsöprő többségét eddig ők biztosították. "Örültünk volna, ha jöttek volna segíteni, ez kétségtelen"- válaszolta Karácsony Gergely arra, hogy a Budapest Főváros Kormányhivatala pénteken azt állította: a kormányhivatal népegészségügyi munkatársai eddig nem ellenőrzést végeztek az idős otthonban, hanem segítséget és védőeszközöket nyújtottak.

A főpolgármester ugyanakkor több jegyzőkönyvvel is igazolni tudja, hogy a helyi védelmi bizottság megbízásából a főváros kormányhivatal egészségbiztosítási főosztálya ellenőrizte a fővárosi fenntartású idősotthonokat, és semmilyen szabálytalanságot nem tárt fel. Az esetről és reakciókról itt olvashat bővebben.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!