2021. október 20. Szerda, Vendel.
 
Varga Mihály: Nagyobb lehet a gazdasági visszaesés, mint gondoltukForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2020-04-26 20:40:24
Címkék: Bihari hírek
Magyarországon nagyobb lehet a recesszió, mint azt korábban a kormány gondolta, mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Reutersnek, és az költségvetés előzőleg becsült 3 százalékos hiánya sincs "kőbe vésve." Varga elmondta, hogy a kormány április végén felül fogja vizsgálni a bruttó nemzeti össztermékre és a költségvetés deficitjére vonatkozó korábbi becsléseit.

"A 3 százalékos gazdasági visszaesésre vonatkozó becslésünk még március második felében készült, amikor azzal kalkuláltunk, hogy az év második negyedében megkezdődik a kilábalás a járványból – mondta Varga a Reutersnek. – Elemezzük a helyzetet, de a számok feltehetően rosszabbak lesznek."

202 000 online pénztárgép adatai alapján a pénzügyminiszter azt mondta, hogy az elmúlt hét napban a kiskereskedelmi eladások az erre az időszakra jellemzőeknek csak a 54 százalékát tették ki, így az adóbevételek is jelentősen alacsonyabbak lesznek.

"Ha a gazdaság vissza tudna térni a normális kerékvágásba május végére, vagy júniusra, akkor lenne 3 százalékos recesszió, de úgy látjuk, lassabb lesz a visszaállás – mondta. A kérdés az, hogy melyik exporttermékek tudnak majd eljutni a magyar gyógyszer- autó- és vegyiparból az exportpiacokra, és hogy a kereslet is helyreáll-e közben."

A Reuters által megkérdezett szakértők a GDP 4,5 százalékának megfelelő gazdasági visszaesést jósolnak, arra a kérdésre, hogy ezt reálisnak látja-e, Varga azt mondta, hogy a járvány tovább fékezi a gazdaságot, és az nem tud újraindulni, akkor igen.

A pénzügyminiszter azt is elárulta a Reutersnek, hogy a 10 évre titkosított Belgrád-Budapest vasútvonal felújításához 1,855 milliárd euró kölcsönt kapott a kormány éves 2,5 százalékos kamattal és  előtörlesztési lehetőséggel.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!